VW AG-adatok
VW AG-adatok
Részvénykibocsátási rekordra készül a BT
A British Telecommunications Plc (BT) minden korábbit meghaladó, 5 milliárd fontos részvénykibocsátásra készül - adta hírül meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a londoni The Sunday Telegraph. A lap azt is tudni véli, hogy a távközlési vállalat még ezen a héten hivatalosan bejelenti az akciót, valamint azt, hogy a március 31-én zárult üzleti évében az adózott eredménye közel egymilliárd fonttal, 1,95 milliárd fontra csökkent. A BT ez évben az elmúlt időszakban felhalmozott adósságállomány közel egyharmadával, 10 milliárd fonttal (14,4 milliárd dollárral) való csökkentését irányozta elő. A cég vezetői számára biztató jel, hogy a rivális Vodafone Group Plc által előrehozott, mintegy 3,5 milliárd fontnyi részvénykibocsátás az elmúlt héten néhány óra alatt sikerrel lezárult. A BT tervei között az is szerepel, hogy részvényeseinek a BT papírjaiért a mobil-távközlési leányvállalat, a BT Wireless cég azonos számú részvényét kínálja fel cserére. Az elmúlt napokban a társaság felgyorsította vagyonrész-értékesítési programját: a spanyol Airtel SA-ban lévő 17,8 százalékos, valamint a Japan Telecom Co. és annak J-Phone Communications Ltd. mobilüzletágában lévő 20 százalékos tulajdonhányadát 4,8 milliárd fontért adta el a Vodafone-nak. Malajziai telefontársasági részvényeiért 350 millió fontot kap, emellett 2 milliárd font értékben ad el ingatlanaiból, és értékesíteni akarja a London keleti részében lévő irodaházát is, amelyből kiköltözik. (NAPI)
Jól jött a devizahitel
A forint árfolyamsávjának kiszélesítése a piac várakozásai szerint a fizetőeszköz megerősödését hozza. A CIB Értékpapír Rt. elemzése szerint ez a Molnak és Matávnak jól, a jelentős exportőröknek, így a gyógyszergyáraknak és a gépiparnak rosszul jöhet.
Veszteséges a Volvo
A Volvo AB svéd haszongépjármű-gyártó csoport az első negyedévben 801 millió korona (78 millió dollár) nettó veszteséget szenvedett el az egy évvel korábbi 1,27 milliárd korona nyereség után, a 2000. első negyedévi 1,89 milliárd korona adózás előtti profit pedig 1,25 milliárdos veszteségbe fordult. A cég árbevétele eközben 28,27 milliárd koronáról 43,75 milliárdra bővült. A veszteséget a cégvezetés tegnapi közleményében főként az átalakításra fordított 1,3 milliárd korona rendkívüli kiadással, valamint a piaci körülmények kedvezőtlenné válásával magyarázta. A Volvo, amely tavaly vette meg a Renault V.I. teherautó-gyárat, a fenti összeggel együtt 2003-ig összesen mintegy 4 milliárd koronát tervez szerkezeti átalakítására költeni, amitől azt várja, hogy a költségszint 2002 végétől évi 3,5 milliárd koronával csökken. A tehergépkocsik iránti kereslet gyengülése különösen a cég fő piacának számító Észak-Amerikában érintette érzékenyen a Volvót; ennek következtében az ottani alkalmazottak számát a tavalyi 1600 fős leépítést követően az első negyedévben további 1400 fővel csökkentették. Leif Johansson vezérigazgató közölte, hogy mivel a Volvo árbevételének egyharmadát adó észak-amerikai piacon egyelőre nem tapasztalhatók a fellendülés jelei, a második negyedévben az eladások csökkenésére és esetleg újabb elbocsátásokra lehet számítani. A csoport ugyanakkor – főként a Renault V.I. révén – Kelet-Európában, Ázsiában és Dél-Amerikában 34 százalékkal növelte eladási volumenét. G. S.
Volvo-adatok
(milliárd korona) 2000. I. n.-év 2001. I. n.-év Árbevétel 28,27 43,75 Üzemi eredmény 1,80 0,502* Adózott erdemény 1,27 - 0,801 EPS (korona) 2,90 - 1,90 *az átalakítási költségek nélkül Forrás: Dow Jones