Leépít az Opel
Leépít az Opel
Leépít az Opel
Az Adam Opel AG a veszteség csökkentését célzó Olympia program keretében a következő két évben 1600 fővel, azaz mintegy 4 százalékkal csökkenti németországi alkalmazottainak számát, legnagyobbrészt a bochumi gyárban. Elemzők szerint ennél többre lenne szükség a General Motorshoz tartozó cég termelékenységének és jövedelmezőségének javításához.
Romló üzletmenetről számolt be a Yahoo!
Az egyesült államokbeli Yahoo! Inc. internetes szolgáltató a harmadik negyedévben 24,1 millió dollár, részvényenként 4 cent nettó veszteséget könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi 47,7 millió dolláros, illetve részvényenként 8 centes adózott nyereséggel. A cég árbevétele 44 százalékkal, 166,1 millió dollárra esett vissza. Az egy részvényre jutó idei nyereség-előirányzatot most a korábbi 2-6 centről 4-6 centre, az árbevétel-előirányzatot pedig 700-775 millióról 688-708 millió dollárra módosították. A jövő évi üzletmenetre vonatkozóan a Yahoo! nem tett közzé előrejelzést. A cég tavaly 1,11 milliárd dollár árbevétel mellett részvényenként 48 centnyi adózott eredményt ért el. Terry Semel, a Yahoo! öt hónapja hivatalban levő vezérigazgatója közölte, hogy a társaság üzletágait hamarosan átszervezik, ami a tavasszal végrehajtott 12 százalékos leépítés után óhatatlanul újabb - megfigyelők szerint legalább ilyen mértékű - elbocsátásokat von majd maga után. A szakértőknek az a véleménye, hogy a Yahoo! ügyfeleit - akiknek többsége leginkább a cég ingyenes szolgáltatásait veszi igénybe - nem lesz könnyű rávenni arra, hogy nagyobb arányban használják a minőségi, ám fizetős szolgáltatásokat. A tömegigények kielégítésének egyik kitörési pontja az online zeneszolgáltatás lehet, e téren azonban nem kisebb vetélytársakkal kellene felvennie a versenyt, mint az AOL Time Warner Inc. vagy a Microsoft Corp. (NAPI)
Mérsékelten növekedett a General Electric
A General Electric Co. adózott profitja a harmadik negyedévben a tőzsdei várakozásoknak megfelelően 3 százalékkal, 3,28 milliárd dollárra (részvényenként 0,33 dollárra) emelkedett, miközben árbevétele 8 százalékkal, 29,47 milliárd dollárra csökkent. A tőkepiaci értékét tekintve a világ legnagyobb vállalata tegnap közzétett üzleti jelentésében megjegyezte, hogy a szeptember 11-i terrortámadás okozta rendkívüli veszteségei nélkül a nettó nyereség közel 16 százalékkal nőtt volna. Az árbevétel csökkenése emellett főként a GE Capital Services - Magyarországon a Budapest Bank tulajdonosa - stratégiai átalakításának tudható be. Jeff Immelt, a GE közelmúltban beiktatott elnök-vezérigazgatója kijelentette, hogy a cég tartja magát az idei évre tervezett részvényenkénti 1,41 dolláros nyereség-előirányzathoz, ami a tavalyi 1,27 dolláros nyereséghez képest két számjegyű növekedési ütemnek felel meg. Az elmúlt három évben az idei harmadik negyedév volt az egyetlen, amelyet a GE 10 százaléknál kisebb profitnövekedéssel zárt. A csoporton belül a legjobb teljesítményt 43 százalékkal, 5,04 milliárd dollárra bővülő árbevétellel és 94 százalékkal, 1,3 milliárd dollárra megugró adózott eredménnyel az erőművi berendezések üzletága mutatta. A 24 különböző részleget átfogó GE Capital Services pénzügyi szolgáltató nyeresége 12 százalékkal, 1,30 milliárd dollárra csökkent. G. S.
GE-adatok
(milliárd dollár) 2000 2001 III. n.év III. n.év Árbevétel 32,014 29,468 Adózott eredmény 3,180 3,281* EPS (dollárcent) 32 33* * a IX. 11-i merényletek miatti 400 millió dolláros, illetve 4 dollárcentes veszteséggel együtt Forrás: Dow Jones