BUX 139853.38 0,55 %
OTP 45870 0,77 %
header

eredmény

10.
10.
23:59

Ismét veszteséges negyedévet zárt a Motorola

A világ második legnagyobb mobilkészülék-gyártója, a Motorola Inc. a harmadik egymást követő negyedévben jelentett veszteséget, miután a kereslet világszerte visszaesett a félvezetők és távközlési eszközök iránt. A harmadik negyedévben 1,41 milliárd dollár volt a nettó veszteség, az árbevétel éves összehasonlításban 22 százalékkal 7,41 milliárd dollárra csökkent. A cég az előző két negyedévben összesen már mintegy 1,3 milliárd dollárt vesztett. Az üzemi veszteség 153 millió dollár, azaz részvényenként 7 cent volt, szemben az egy évvel korábbi 643 millió dolláros, részvényenként 28 cent nyereséggel. A veszteség mind a cég, mind az elemzők előzetes várakozásainak megfelelt. A Motorola 46 év után először várhatóan az év egészét is veszteséggel zárja, miközben a költségek csökkentését célzó átalakítás keretében 32 ezer munkahelyet számol fel, ami 22 százalékos létszámleépítést jelent. A cég vezetése a negyedik negyedévre vonatkozóan az árbevétel 0-3 százalékos növekedését, illetve részvényenként 4-5 centnyi veszteséget valószínűsít. Az összesített eredményen belül kiemelt figyelemmel kísért mobilkészülék-gyártó üzletág teljesítménye ugyanakkor biztatónak tűnik: az árbevétel éves összevetésben az átlagosnál kisebb mértékben, 16 százalékkal, 2,7 milliárd dollárra csökkent, míg az előző negyedévvel való összehasonlítás már 8 százalékos emelkedést tükröz, a globális piaci részesedés pedig közel 2 százalékponttal, 17-18 százalékra nőtt. A részleg a megelőző két negyedév veszteségével szemben már szerény, 19 millió dolláros üzemi nyereséget könyvelt el. A szélessávú távközlési berendezések üzletága ezzel szemben az átlagosnál jóval gyengébb eredményekről számolt be. G. T.-G. S.

Szerző(k):
Sebő Gábor
10.
08.
23:59

Sokat bukott a Zürich a terrortámadáson

A Zürich Financial Services AG (ZFS) tegnap közölte, hogy a szeptember 11-i amerikai terrortámadások következtében mintegy 700-900 millió dollárral csökken adózás előtti nyeresége. Ez Európa harmadik legnagyobb biztosítója történetének eddigi legnagyobb veszteségét jelenti, amely azonban az 55 milliárd dollár körüli éves bruttó díjbevételének kevesebb mint 2 százalékát teszi ki. A ZFS eredményét a biztosítási üzletág vesztesége mellett befektetéseinek alacsonyabb hozadéka, valamint a vagyonkezelői üzletág korábbinál alacsonyabb hatékonysága is rontja. A ZFS jegyzett tőkéje mindazonáltal a június 30-i 19 milliárd dolláros szinthez képest alig változott, és a közlemény szerint a támadások óta emelkedő biztosítási díjak tovább javítják a csoport pénzügyi pozícióját. A ZFS tavaly 3,17 milliárd dollár üzemi nyereséget, illetve 2,1 milliárd dollár úgynevezett normalizált - a befektetések ingadozó hozamától megtisztított - adózott profitot könyvelt el. Ez utóbbi idén 1,035-1,440 milliárd dollárra süllyedhet. (NAPI)

Szerző(k):
Sebő Gábor