A hatodik hullám a technológiai és gazdasági fejlődés legújabb, éppen most kibontakozó szakaszát jelenti, mondta Rab Árpád jövőkutató a Bosch és a Richter közös konferenciáján.
Szerző(k): Koncsek RitaMagyar startup forradalmasítja a térdporc-transzplantációt: a GenuForm AI első befektetői között ott van Elon Musk üzlettársa és Balogh Petya is.
Szerző(k): K. P.Magyarországon egyre többen választják a magánegészségügyi szolgáltatásokat, miközben az állami egészségügyi kiadások az EU legalacsonyabbjai között vannak, írja a GKI friss elemzése.
Szerző(k): EconomxMagyarország klinikai gyógyszervizsgálati aktivitása visszaesett az elmúlt években, mondta Szalóki Katalin, az AIPM igazgatója. Korábban az európai országok között előkelő helyet foglaltunk el, most a kilencedikek vagyunk. Figyelnünk kell, mert a kutatások csökkenése nem jó a betegek és az orvosok számára sem, valamint a nemzetgazdaság számára is komoly sok tíz milliárd forint visszaesést jelent.
Szerző(k): Koncsek Rita87 kórházba vinne adományokat a Tisza Párt. Eddig két helyen ütköztek ellenállásba, de az egyik intézményben végül sikerült leadni a fertőtlenítőszereket, játékokat. A 20 millió forint értékű segítséget az aktivisták adták össze.
Szerző(k): L. K.Magyar Péter úgy tudja, hogy utasítást kaptak a kórházak arra, hogy nem vehetik át a fertőtlenítő szereket és a vécépapírt sem. Az egészségügyi államtitkár szerint az ellenkezője igaz.
Szerző(k): EconomxMagyarországon 2023-ban nem a hétvége vagy az ünnepnapok voltak a legforgalmasabbak a szülészeteken, hanem a péntek. Az adatok alapján 51 százalékkal több baba született pénteken, mint vasárnap, ami arra utal, hogy a szülések időzítése sokkal inkább az orvosi és intézményi szokások, mintsem a természetes ritmus következménye.
Szerző(k): EconomxNovembertől már csak az állam végezhet közfinanszírozott képalkotó, CT- és MR-vizsgálatokat, de nehézkesen halad a gépek visszavásárlása a magánszolgáltatóktól, utóbbiak közül többen már nem adnak időpontot. A Belügyminisztérium szerint nincs ok az aggodalomra.
Szerző(k): T. E.