Magyarországon a magánegészségügyi ellátást egyre többen veszik igénybe – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. az elemzésében.
2022-ben egy főre vetítve Magyarország a negyedik legkevesebbet költötte az EU-ban az
egészségügyre vásárlóerőparitáson mérve; csak Bulgária, Románia és Horvátország volt
mögöttünk.
2023-ban az eddig rendelkezésre álló 18 ország adatai alapján Magyarország az
uniós rangsor végén helyezkedett el, a többi hiányzó ország közül valószínűleg csak Románia
lesz mögöttünk, vagyis ebben az évben a második legkevesebbet költöttük egészségügyre
az uniós tagországok közül.
Kapcsolódó
2024-ben az összes egészségügyi kiadás 27 százalékát a lakosság közvetlenül, a saját zsebéből
fizette. Ezzel az unión belül a hetedik, nyolcadik legmagasabb arányt értük el.
Emellett önkéntes egészségpénztárakon vagy egészségbiztosításon keresztül a lakosság további 3 százaléka finanszírozta az egészségügyet. Így az egészségügyi kiadások 30 százalékát a lakosság állta.
Ha a saját zsebből finanszírozott egészségügyi kiadásokat az elkölthető bruttó jövedelem
százalékában vizsgáljuk, akkor némileg hátrább, a 12-dik helyen állunk az uniós rangsorban. Ez
kedvezőbb, hiszen az elkölthető jövedelmünk kisebb hányadát fordítjuk egészségügyi
kiadásokra, mint sok más tagország, azonban a V4-ek közül így is az elsők vagyunk. 2023-ban a magyar lakosság bruttó jövedelmének 2,3 százalékát költötte egészségügyre, ami a nettó jövedelemhez képest – számításaink szerint – 2,8 százalék.
Habár az arány nagynak tűnik, korábban még ennél is többet kellett költenünk: 2013-ban még 3 százalékon állt a mutató. Ez a trend az elkölthető jövedelem növekedésével magyarázható, mivel a magánegészségügyi kiadások csak kis mértékben (5 százalékkal) csökkentek 2021–2023 között.
Miért magas a magánfinanszírozás aránya Magyarországon?
2022-ben Magyarországon az állami kiadások a teljes egészségügyi ráfordítás 73 százalékát
tették ki, ami az uniós országok között az alsó harmadba sorolta az országot, a V4-ek közül
pedig ez volt a legalacsonyabb arány. 2022-ben a vásárlóerő-paritáson számított egy főre
jutó állami egészségügyi kiadás Magyarországon az uniós országok között az öt
legalacsonyabb közé került, a V4-ek körében a legalacsonyabb volt. GDP arányosan 6,5 százalékot fordítunk erre a célra 2024-ben (míg 2010-ben még 7,5 százalékot).
Az állami ellátást nem győzzük kivárni
A GKI szerint Magyarországon a teljes egészségügyi kiadásokon belül a lakosság közvetlen
hozzájárulása az uniós átlagnál magasabb, míg az állami ráfordítások uniós szinten
alacsonyak.
Ez azt jelenti, hogy a háztartásoknak kiemelt szerepük van az ellátás finanszírozásában: az állami egészségügyi rendszeren felüli többletköltségeket főként közvetlenül, kis részben pedig egészségpénztárakon és biztosításokon keresztül fedezik.
Régiós összehasonlításban a jövedelemhez mért lakossági teher szintén jelentős, ugyanakkor 2020 és 2023 között mérséklődött, mivel a jövedelmek növekedésével a kiadások aránya csökkent. A jövőben elsősorban az állami és a magánforrások közötti egyensúly alakulása befolyásolhatja a szektor fenntarthatóságát és fejlődési lehetőségeit – írja a GKI elemzése.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok