A várakozásoknak megfelelően nem változtatott mai kamatdöntő ülésén a legfőbb feltételeken az Európai Központi Bank (ECB). A testülettől most azt várják, hogy megerősítse: ezzel együtt is van még mozgástere, és kész is cselekedni ha a gazdasági folyamatok rosszabbra fordulnak a járványhelyzet miatt.
Szerző(k): Rácz GergőJócskán megemelte a pándémiás védekezésre létrehozott alapjának keretösszegét az Európai Központi Bank, ami immár 1350 milliárd euróval mentené az Európai Unió gazdaságát. Christine Lagarde elnök szerint a stáb előrejelzése drámaian lefelé korrigálta a növekedési várakozásokat, ezek alapján közel 9 százalékos recesszió vár idén az euroövezetre.
Szerző(k): Rácz GergőA várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatfeltételeken havi rendes kamatdöntő ülésén Az Európai Központi Bank. Christine Lagarde elnök hamarosan kifejti, hogy milyen újítások lehetnek a központi bank eszközvásárlási terveiben.
Szerző(k): Rácz GergőAz ECB irányító testületének tagjai várhatóan nem tesznek eleget a német alkotmánybíróság döntésének, így akár durva huzavona is indulhat Németország és az EU között. Ez pedig akár komoly zavart is okozhat az eurózóna gazdaságát menteni hivatott program végrehajtásában. Merkel közbelépését várják.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA legutóbbi tetemes gazdaságélénkítési programot követően ezúttal nem döntött komoly változtatásokról az Európai Központi Bank. Így is sok múlik a kommunikáción, a gazdasági mélyzuhanás előtt álló euróövezetnek nagy szüksége van a megnyugtatásra, hogy számíthat a jegybankra.
Szerző(k): Rácz GergőRendes kamatdöntésén az Európai Központi Bank a kamatokat változatlanul hagyta, viszont intézkedéseket jelentett be, amelyektől a piacok a koronavírus miatti zuhanás megállását remélik. Christine Lagarde elnök hamarosan ismerteti a részleteket.
Szerző(k): Rácz GergőKomoly ütést mért a tőkepiacokra az, hogy a Covid-19 vírus elkezdett Kínán kívül is terjedni, azonban az euró eközben szokatlan dolgot művelt: erősödött. Szakértők szerint ennek az lehet az oka, hogy az euró lett az új jen, s a pánik miatt sokan zárják a kamatkülönbözetre nyitott pozícióikat. Van, aki az euró tartós feltámadását látja a fejleményekben.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHivatalosan is bejelentette 16 éve változatlan stratégiájának felülvizsgálatát az Európia Központi Bank. Nem tudni, hogy mi lesz benne, Christine Lagarde jegybankelnök annyit árult csak el, hogy bármihez és mindenhez kész hozzányúlni a kormányzótanács, ha attól hatékonyabban tud eleget tenni megbízatásának.
Szerző(k): Rácz GergőLassulni fog jövőre az eurózóna gazdasága az elemzők szerint. Az Európai Központi Bank erőfeszítései nem lesznek elegendőek egy erős fellendüléshez, ehhez a németeknek és a hollandoknak kellene egy kicsit lazítani a nadrágszíjon, erre azonban nem lesznek hajlandók.
Szerző(k): Lovas-Romváry András