Kockázati tőkealapok, iparági befektetők készek beszállni a versenyfutásba, hogy megszerezzék a SABMiller kelet-európai sörportfólióját, amely többek között a Pilsner Urquellt és a Drehert is magában foglalja. Még semmi sem dőlt el.
Szerző(k): EconomxCsak találgatják a szakértők, milyen vásárló kezébe kerülhetnek a SABMiller kelet-európai sörgyárai és -márkái, köztük a Dreher, miután a cég váratlanul bejelentette, hogy kész eladni a portékát. Akár japán vevő is befutó lehet.
Szerző(k): EconomxFolytatódik a felvásárlási harc a világ legnagyobb söripari cégeinél. A legnagyobb sörgyártó, az AB Inbev immár a harmadik vételi ajánlatot teszi a piac második legnagyobb cégére, a SABMillerre.
Szerző(k): EconomxJúlius 1-től Robert Cooper tölti be a Dreher Sörgyárak vezérigazgatói pozícióját - közölte a társaság.
Szerző(k): EconomxA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. (Heineken), a Dreher Sörgyárak Zrt. (Dreher) és a Borsodi Sörgyár Kft. (Borsodi) vállalásait, amelyek eredményeként a három legnagyobb magyarországi sörgyár csökkenti a kizárólagos szerződésekkel lekötött sör forgalmát. Ezért a GVH jogsértést nem állapított meg az ügyben, és bírságot sem szabott ki.
Szerző(k): EconomxA kitelepült magyarokra alapozva, belépne az angliai sörpiacra a Dreher - mondta el a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent interjúban a társaság megbízott vezérigazgatója.
Szerző(k): MTI-Eco, EconomxA Dreher Sörgyárak két új raktárat adott át Kőbányán, az összesen 4400 négyzetméter alapterületű létesítmények 447 millió forintos beruházással valósultak meg - közölte a társaság.
Szerző(k): MTI-EcoSzépen teljesítenek a magyarországi sörgyártók, tavaly 133 milliárd forintos árbevételt értek el. Az elmúlt két évben mért infláció fölött, nagyjából kilencedével nőtt az értékesítésük. Egyre több a kis cég a piacon.
Szerző(k): Céginfo.hu, EconomxAz idei pénzügyi évet várhatóan 40 milliárd forint nettó árbevétellel zárja a Dreher Sörgyárak Zrt., ez 3 milliárd forintos növekedés az előző évhez képest. A cég továbbra is a legnagyobb söripari társaság Magyarországon, és a válság miatti fogyasztáscsökkenés után idén indult el ismét forgalmának bővülése - hangzott el a társaság mai sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Hőnyi Gyula