A kormányfő szokásos pénteki interjújában erőteljesen nekiment az ukránoknak a gázszállítás leállítása miatt. Elmondta azt is, hogy az embereknél sok pénz van, ezt mutatja az is, hogy mennyien utaztak az elmúlt időszakban külföldre.
Szerző(k): L. K.Donald Trump veje, Jared Kushner cégein keresztül részt vehet majd a mini- vagy maxi-Dubajnak nevezett projekt központi elemének számító felhőkarcoló megépítésében.
Szerző(k): T. E.Donald Trump elnöki rendeletben intézkedett a John Fitzgerald Kennedy, Robert F. Kennedy és Martin Luther King elleni merényletek aktáinak teljes nyilvánosságra hozataláról, több mint öt évtizeddel a tragédiák után.
Szerző(k): T. E.Az ország megkezdte a szükséges óvintézkedéseket a tömeges kitoloncolás miatt, amelyek kapcsán hatalmas sátrakat húznak fel a határ mentén.
Szerző(k): Kiffer AnnaAz amerikai elnök arra fogja kérni az OPEC-et, hogy csökkentse az olajárakat az ukrajnai konfliktus lezárása érdekében.
Szerző(k): Kiffer AnnaNagyot ugrott az európia részvények felé a befektetők kitettsége, akik változatlanul nagyon kevés készpénzzel fordultak rá az új évre a Bank of America alapkezelői felmérése szerint. Egyre többen tartanak az infláció kiújulásától, azonban nem tartják valószínűnek, hogy újra beindulnának a kamatemelések.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásGulyás Gergely az év első kormányinfóján ismét az újságírók elé állt, és beszámolt többek között a Rákosrendező területére tervezett gigantikus beruházás állapotáról, ahogy Rogán Antal amerikai szankciós listára kerülése is terítékre került.
Szerző(k): Hercsel AdélDonald Trump január 20-án hivatalosan minden amerikait nőnek nyilvánított, miután aláírt egy olyan rendeletet, mely szerint csak férfi és nő létezik, és mindenki olyan nemű, amilyen a fogantatás pillanatában volt.
Szerző(k): L. K.