Szaúd-Arábiát és az OPEC-et is meg fogom kérni, hogy csökkentsék az olajárakat. Őszintén szólva meglepett, hogy nem tették ezt meg már a választások előtt. Ez nem túl kedves tőlük
– mondta el Donald Trump.
Hozzátette, ha az ár csökkent volna az orosz-ukrán háború azonnal véget ért volna, a jelenlegi ár azonban elég magas ahhoz, hogy a háború tovább folytatódjon - írja a Ria Novosztyi.
A Fehér Ház vezetője szerint, csapata minden erőfeszítést megtesz a konfliktus megoldására, de az amerikai vezető nem árult el több részletet. Donald Trump nem először fenyegette meg szankciókkal Moszkvát, ami a Kermlben is nyilvánvaló csalódottságot okozott.
Trump hivatalosan január 20-án lépett hivatalba amerikai elnökként, a Capitoliumban tartott beiktatási ünnepségen tette le az esküt.
Az amerikai elnök korábban azt mondta, hogy az ukrajnai konfliktus soha nem kezdődött volna el, ha ő lett volna az amerikai elnök Joe Biden helyett. Azt is hangsúlyozta, hogy újraválasztása után 24 órán belül el akarja érni a kérdés rendezését.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője túlságosan összetett kérdésnek nevezte a konfliktust ahhoz, hogy egy nap alatt megoldható legyen.
Marco Rubio külügyminiszter kifejtette, hogy a Fehér Ház vezetője nem egy nap alatt oldja meg a konfliktust, mert az „kemény diplomáciai munkát” igényel, és az államok végleges lezárást szeretnének.
Putyin júniusban már kezdeményezéseket indított a békés rendezés érdekében. Moszkva azonnal beszüntetné a tüzet és késznek nyilvánítaná magát a tárgyalásokra, ha a kijevi hatóságok egyebek mellett hivatalosan lemondanának az észak-atlanti szövetséghez való csatlakozási szándékukról.
Egy karibi sziget miatt feszülhet egymásnak Trump és Putyin
Washington szankciós döntése ellenére Moszkva továbbra is támogatja Kubát.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá