A hírt közlő a VSquare azt írja: Jared Kushner érintettségéről hónapok óta keringenek pletykák, most azonban ezt megbízhatónak minősülő forrás is megerősítette. 

Több, a napokban történt esemény is alátámasztja az értesülést:

  • Január 17-én bejelentették, hogy a rákosrendezői területet megvásároló Eagle Hills partnerségre lép Kushner Affinity Partners nevű befektetői csoportjával annak érdekében, hogy Belgrádban megépítsenek egy Trump Hotelt és egy luxuslakóparkot az egykori jugoszláv honvédelmi minisztérium komplexumának a helyén. Az erről szóló hivatalos közleményben Kushner úgy fogalmazott, hogy a szerbiai vállalkozás csak az első az Eagle Hills-szel tervezett többi hasonló beruházás közül.
  • Január 18-án Orbán Viktor Belgrádba látogatott, ahol Aleksandar Vucic szerb elnökkel találkozott és a Vsquare forrása szerint a Grand Budapest projekt részleteiről tájékoztatta a szerb államfőt. A portál értesülései szerint Orbán Viktor hamarosan Dubajba is elutazik.
  • Január 20-án, hétfőn, Donald Trump elnöki beiktatása napján derült ki, hogy a magyar állam eladott egy, a Rákosrendező nagy részét kitevő 85 hektáros területet a Mohamed Alabbar dubaji befektető tulajdonában álló Eagle Hillsnek. Korábbi értesülések szerint a beruházó 220-240 méteres tornyokat akart, a szerződés szerint azonban 500 méteres tornyok építésére is engedélyt kaptak.

Ahogy arról az Economx is beszámolt:

a hivatalos bejelentése előtt mini- és maxi-Dubajként ismertté vált projekt részeként az Eagle Hills Csoport Grand Budapest néven épít új városnegyedet.

Nettó 59 286 forintos négyzetméteráron, összesen nettó 50,9 milliárd forintért adta el a magyar állam a sokat vitatott mini-Dubaj-projekt rákosrendezői földterületét az arab befektetői csoport magyarországi projektcégének, az Eagle Hills Hungary Zrt.-nek.

Ezután jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester, hogy a főváros élni is kíván a távhőcégén keresztül az elővásárlási jogával, bár ezt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint nem teheti meg.

Időközben az kiderült, hogy a projekt fejlesztésében Habony Árpád és Garancsi István érdekeltségei is részt vesznek.

Az Eagle Hills évek óta épít egy teljes új városnegyedet Belgrádban, ezt fejelik meg most az Affinity Partnersszel közös projekttel, amelynek részeként 99 évre lízingelni fogják az egykori jugoszláv védelmi minisztériumnak helyet adó területet, amelyen 1500 lakást és egy 175 szobás szállodát alakítanak ki.

A komplexum a Trump márkanevet viseli majd, ennek a használati jogát Jared Kushner szerezte meg sógorától, a Trump Organizationt vezető Eric Trumptól. Kushner a Bloombergnek azt mondta: több márkával is tárgyaltak, de végül a szerb nyomásnak engedve választották a Trump nevet.

Karácsony Gergely főpolgármester nem tett le arról, hogy a főváros megszerzi azt a rákosrendezői területet, amelyre elővásárlási joga van. Erről ITT olvashat bővebben.