Az üzleti magazin gazdaglistájának történetében még sosem fordult elő, hogy egy magyar milliárdos becsült vagyona meghaladja az 500 milliárd forintot – eddig. Mészáros Lőrinc egyeduralma megtört: a felcsúti milliárdos négy egymást követő évben volt az ország leggazdagabb embere, a Forbes legfrissebb milliárdoslistáján azonban letaszította trónjáról régi vetélytársa, Csányi Sándor.
Szerző(k): Horváth TiborAz emberek 84 százaléka bízik a saját ítélőképességében, illetve a bankok által nyújtott védelemben. A megkérdezettek több mint fele jelezte, hogy nincs tisztában a megfelelő védekezési módszerekkel, és oktatásra szorul – tájékoztatott az OTP Bank legfrissebb kutatásának eredményéről.
Szerző(k): Horváth TiborNagy szüksége lenne az országnak az európai uniós forrásokra, a kormány "mindent megtesz", hogy a megállapodás létrejöhessen az unióval - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen Szegeden, csütörtökön. A szakember globális és magyarországi recessziót vár, a legnagyobb problémát az infláció jelenti. Kritizálta a kamatstopot és a különadókat is.
Szerző(k): Domokos ErikaEgyelőre szépek a számok, amelyeket a Magyar Nemzeti Bank közölt a lakossági hitelekről. Sok hiteles kiszállt a moratóriumból, a kamatstopban lévők a jelek szerint törlesztik a hiteleiket, de egyre több az aggasztó jel. Csányi Sándor OTP-vezér nem ért egyet a kormány által meghosszabbított kamatstoppal, mert ez extra terhet jelent a bankoknak, és a szektor teherviselő képessége véges. A lépés arra ösztönzi az embereket, hogy a változó kamatozású hiteleket válasszák, hiszen úgyis megsegíti őket az állam - mondta a benkvezető.
Szerző(k): Herman BernadettAz utóbbi hónapokban egyre gyakoribb, hogy internetes csalók ismert emberek nevével és arcképével visszaélve, kitalált történetekkel csábítanak kriptovalutás befektetésekre - figyelmeztet az OTP.
Szerző(k): Herman BernadettCsányi Sándor OTP-vezér és MLSZ-elnök mezőgazdasági vállalatbirodalma rendületlenül menetel előre - derül ki a friss cégadatokból -, miközben Mészáros Lőrinc agrárvállalkozása mintha még új fiúként próbálkozna ebben az ágazatban.
Szerző(k): Komócsin SándorMészáros Lőrinc vezeti továbbra is a magyarországi milliárdosokat felsoroló listát, míg Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója után a harmadik helyre Felcsuti Zsolt került - derült ki a ma megjelent A 100 leggazdagabb 2022 című kiadványból.
Szerző(k): Domokos LászlóÖsszesen 98 ezer OTP-részvényt osztottak ki a bank vezetőinek tiszteletdíj gyanánt - derül ki a tőzsde honlapjára feltett közzétételből. Ezek árfolyamértéke jelenleg meghaladja az egymilliárd forintot.
Szerző(k): Herman BernadettA kormánynak ki kellene egyeznie az EU-val, mert Magyarországnak szüksége van az uniós támogatásokra, és csökkenteni kell a költségvetési kiadásokat, elsősorban az állami beruházásokat - nyilatkozta Csányi Sándor OTP-vezér a Forbes magazinnak. A mezőgazdaságba és élelmiszeriparba is befektető üzletember némi kritikával illette az uniós támogatások eddigi felhasználását, a kormányzati árstopok hosszú távú fenntartását, a különadók esetleges emelését, sőt még az ellenzéket és annak gazdaságpolitikáját. Csányi az interjúban beszélt az OTP-nél dolgozó fiáról és az Orbán Viktorhoz fűződő kapcsolatáról is.
Szerző(k): Domokos Erika