A vállalkozások 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, lakás vásárlását, építését, bővítését, korszerűsítését vagy akadálymentesítését. Az akár havi 83 ezer forintos juttatás cafeteria elemként is választható - idézi Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkárát az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielTavaly a magyar dolgozók 26 százaléka nem kapott semmilyen béren felüli juttatást a munkaadójától - derül ki a Fizetesek.hu legújabb felméréséből. Akik kaptak, azok leginkább Szép-kártyának, Erzsébet-utalványnak vagy céges mobiltelefonnak örülhettek.
Szerző(k): Domokos LászlóMegállapodott a 2018-as bérekről a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) - adta hírül a cég.
Szerző(k): Domokos LászlóAz MSZP nyugdíjasoknak szóló programja három elemre, nyugdíjasgarancia-programra, akadálymentesítési és cafeteriaprogramra épül - mondta az ellenzéki párt elnöke pénteken sajtótájékoztatón.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgyre népszerűbb juttatási forma az adómentesen nyújtható lakáscélú támogatás, azonban nem árt tudni, hogy e lehetőséggel kapcsolatban is számos szabályt kell betartani, amelyek elmulasztása komoly anyagi következményekkel járhat - hívta fel a figyelmet Deloitte szakértője.
Szerző(k): Domokos LászlóA 25-55 év közötti lakosság 12 százaléka kap jelenleg béren kívüli juttatásként egészségbiztosítást, miközben 59 százalékuk fontosnak tartja, hogy munkaadójuk ilyen biztosítást kössön számára - derül ki az Union Biztosító legutóbbi kutatásából.
Szerző(k): Szabó DánielIsmét tárgyalóasztalhoz ült a BKV Zrt. vezetése a szakszervezetekkel, a 2018-as bérfejlesztés ügyében - adta hírül a közlekedési vállalat.
Szerző(k): Szász PéterA cafeteriában az adómentes juttatások idén is meglévő elemei közé jövőre bekerül a diákhitel-törlesztés támogatása, egyebek mellett jelentősen kedvezőbbé válnak a lakhatási támogatás feltételei is - közölte a BDO Magyarország az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna