Nyugdíjcsökkentést fontolgat egyebek mellett a román kormány a magas költségvetési deficit leszorítása érdekében. Mintegy 200 ezren járhatnak rosszul.
Szerző(k): Barabás JúliaGigantikus összegbe kerül a lengyel kormánypárt választási ígéreteinek teljesítése, a legerősebb hatás csak 2020-ban a 2019. őszi parlamenti szavazás után lesz érezhető.
Szerző(k): Barabás JúliaIdén májusban 137,4 milliárd forintos hiány keletkezett, így 2019 első öt hónapját az államháztartás központi alrendszere 176,4 milliárd forintos hiánnyal zárta, ami az éves előirányzat 17,7 százalékát jelenti adta hírül a Pénzügyminisztérium.
Szerző(k): Domokos LászlóÚjra gyorsan elkészül a jövő évi büdzsé: kedden megkapta a parlament a 2020-as büdzsé tervezetét, a végszavazás július 12-én várható.
Szerző(k): Domokos LászlóA hidegháború vége óta a legnagyobb mértékben emelik idén Németországban a védelemre fordított kiadásokat - jelentették pénteken német hírportálok egy kormányzati kimutatás alapján.
Szerző(k): Domokos LászlóVárhatóan nem kap számottevően több forrást az egészségügy jövőre, mint idén, a szakminiszter népegészségügyi programjának megvalósítására egyelőre, úgy tűnik, nincs pénz.
Szerző(k): Komócsin SándorJelentősen, 37,7 százalékkal nőtt az amerikai költségvetés héthavi hiánya az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor áprilisban a büdzsé aktívummal zárt.
Szerző(k): Domokos LászlóValami nagyon nem stimmel az Európai Unióval, erre utal, hogy Norvégia be sem lépett az EU-ba, az Egyesült Királyság kilép a unióból, Dánia és Svédország pedig nem vezette be az eurót - véli egy holland miniszter, aki arról híres, hogy ellenzi a közös költségvetés bővítését.
Szerző(k): Komócsin Sándor