Egy 1 karátos brillel díszített klasszikus eljegyzési gyűrű kelt el a legmagasabb áron a BÁV kamaraaukcióján, amelyen az ékszekerek mellett festményekre, ezüst tárgyakra, kerámiákra és porcelánokra, valamint vintage órákra licitálhattak az érdeklődők.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTöbb mint 56 millióért kelt el egy török festő alkotása a BÁV 70. Művészeti aukcióján. Az árverőház bevétele az előző évi rekordot is meghaladta - derült ki a cég közleményéből.
Szerző(k): Szabó DánielA BÁV karácsonyi aukcióján 400 ékszerből és műtárgyból válogathattak az érdeklődők. A cég kiemelkedő aukciós szezont zárt 2016-ban.
Szerző(k): EconomxEddigi legeredményesebb aukcióját zárta a BÁV. A több tízmilliót érő tételek közül Rippl-Rónai József Róma-villa című festménye (képünkön) több mint 62 millió forinttal lett az árverés legdrágábbja.
Szerző(k): EconomxÚjra elérkezett a BÁV Zrt.-nél a tavaszi aukció ideje, amelyet a MOM Kulturális Központban rendeznek. Az érdeklődőket több száz tételből álló ékszer-, festmény- és műtárgykínálat várja, benne számos művészettörténeti ritkasággal - közölte a BÁV. Az aukciót ezúttal is Gundel Takács Gábor vezeti.
Szerző(k): EconomxNagy leütési árakkal zárta a BÁV karácsonyi, ékszer- és a Zsolnay-műtárgyakkal gazdagított ezüst aukcióját, amelyen a briliánssal és drágakövekkel díszített ékszerek olykor a kikiáltási ár ötszöröséért keltek el a MOM Kulturális Központban.
Szerző(k): MTI, EconomxVaszary, Mednyánszky, Zsolnay, a brill a gyöngy és egy 100 éves sonkaszeletelő volt a sztárja a BÁV háromnapos telt ház mellett zajlott 66. Művészeti aukciójának. Az élénk licitharcok nyomán nem volt ritka a többszörös áremelkedés sem - adta hírül a BÁV Zrt.
Szerző(k): Economx