Hétfő hajnalban megnyílt a modern és akadálymentesített Keleti Utascentrum a Keleti pályaudvaron.
Szerző(k): EconomxIdén még az eddiginél is több méhlegelő jön majd szembe a fővárosban. A főváros vezetése 2021-ben vezette be a méhlegelőket: a Vadvirágos Budapest mintaterületei azóta is növekszenek.
Szerző(k): EconomxA magyarországi kereskedelmi ingatlanpiacon 28 százalékkal csökkent a befektetési forgalom tavaly, értéke nem érte el az egymilliárd eurót, miközben továbbra is az irodai és a kiskereskedelmi szektorban köttetik a legtöbb ügylet.
Szerző(k): Varga CsengeA katolikus egyházfő a hivatalos búcsúztatás után elhagyta Budapestet, repülőgépe délután hat óra után szállt fel a Liszt Ferenc-repülőtérről.
Szerző(k): EconomxA vasárnap délelőtti budapesti Kossuth téri pápai szentmise Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának legnagyobb eseménye.
Szerző(k): EconomxIgazán mozgalmas hetet zárt a hazai közélet: miközben Budapest vezetése egyre erőteljesebben kongatja a vészharangot, a héten jelentős lépéseket tettünk az uniós pénzek felé. Sorcsere történt a MÁV-Volán-csoport vezetőségében és leváltották a vezérkari főnököt is, pénteken pedig megérkezett háromnapos budapesti látogatására Ferenc pápa.
Szerző(k): Hercsel AdélA katolikus egyházfő apostoli látogatása jelentős számú turistát is vonz a fővárosba. Közben a hosszú hétvége a wellness szállásokat is segít megtölteni.
Szerző(k): Koncsek RitaElakadtak a megbeszélések Budapest vezetése és a budapesti rendőr-főkapitányság között az állandóan üzemelő traffipaxokról, tudta meg az ATV Híradó.
Szerző(k): Horváth Tibor