A 20-30 évesek bruttó fizetése átlagosan 230 ezer forint volt. Ennek több mint a dupláját fizetik a korosztály toplistáját vezető foglalkozások. Az igazságszolgáltatás fizet a legjobban, de a sportolók is szép fizetést kapnak.
Szerző(k): Csernátony CsabaBár Budapesten a legmagasabbak a nettó fizetések, itt emelkedtek a legkisebb mértékben egy év alatt. Az élen Heves megye áll 16 százalékos emelkedéssel. Az országon belüli eltérések pedig óriásiak.
Szerző(k): Csernátony CsabaJóval a nemzetgazdasági átlag fölött keresnek a magyarországi autógyárak kétkezi dolgozói, ezt a szintet azonban az alapbéren felüli pluszdíjakkal együtt érik el. A Mercedesnél, az Opelnél és az Audinál a fizikai dolgozók nettó kétszázezer forint felett visznek haza és ebben még nincsenek benne a béren kívüli juttatások.
Szerző(k): K. Kiss Gergely, Szász PéterA bruttó fizetések 45, a nettók 48 százalékkal növekedhetnek 2021-ig, így akkor a havi nettó megközelítheti a 260 ezer forintot - derül ki a 2018-as költségvetési tervezethez mellékelt kormányzati előrejelzésből.
Szerző(k): Csernátony CsabaHavonta több mint 2,1 millió forint összkiadást jelent Orbán Viktor fizetése. Ebből 1,15 millió marad nettóban. Egyébként pedig a fizetést terhelő elvonásokban Magyarország gyengén áll, bár javul a helyzet. Fizetésmatek.
Szerző(k): Csernátony CsabaA közmunkások nélkül az állami szektor jobban fizet, mint a versenyszféra: előbbiben a nettó 196 ezer forint, utóbbiban pedig 191 ezer forint a havi bér.
Szerző(k): Csernátony CsabaTavaly 175 ezer forint volt Magyarországon a nettó átlagkereset, ami majdnem nyolc százalékkal több az egy évvel korábbinál. A pénzügyi ágazatban dolgozók sokkal többet keresnek, mint a humán-egészségügyi területen foglalkoztatott kollégáik.
Szerző(k): Komócsin SándorMegmondjuk. Kiderül az is, hogy mennyivel csökken a munkáltatók kiadása adott fizetésnél. Valamint az, hogy a gyerekesek mennyit vihetnek majd haza jövőre.
Szerző(k): Csernátony Csaba