Csak jövőre 330, 2018-ba már 500 milliárdos lyukat ütne a járulékcsökkentés a költségvetésen. A kormány szerint semmi gond – a 330 milliárdos 2017-es kiesés más hatásoknak köszönhetően alig 15 milliárd lesz. Több pénz kell a bérekre, táppénzre, de spórolnának a közmunkán.
Szerző(k): EconomxA mostani világgazdasági bizonytalanságok közepette a kormánynak az ország cselekvőképességét fenntartó gazdaságpolitikát kell folytatnia - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Budapesti Corvinus Egyetemen kedden megtartott kerekasztal-beszélgetésen.
Szerző(k): MTI-EcoA Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramját alapvetően dicsérte Surányi György és Bod Péter Ákos egy szerdai konferencián, a jegybanki gazdálkodással kapcsolatban azonban kifogásolták, hogy az MNB a magyar GDP csaknem egy százalékának megfelelő összeget költ olyan célokra, amelyekre feladatainak ellátáshoz nincs szüksége.
Szerző(k): MTI-EcoAz unortodoxia árnyalatai címmel kerekasztal-beszélgetésen mutatták be négy vezető közgazdász, Bod Péter Ákos, Csaba László, Mellár Tamás és Muraközy László Akadémiai Kiadónál megjelent köteteit a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében a Millenáris parkban szombaton.
Szerző(k): MTIAz állam mérete még mindig túl nagy Magyarországon - mondta Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) alelnöke a bankszektor és a gazdaság aktuális kérdéseiről, a pénz világában zajló folyamatokról szervezett pénzügyi konferencián, kedden Budapesten.
Szerző(k): MTIA brókerbotrány körülményeiről és következményeiről, a magyar makroadatok valós tartalmáról, a felminősítési esélyekről beszélgetett a HBLF konferenciáján Bod Péter Ákos, Kupa Mihály és Mellár Tamás.
Szerző(k): EconomxA kormányzati győzelmi jelentések kritikáját fogalmazták meg a Világgazdaság kerekasztalának résztvevői, aki szerint 10 éve egy helyben toporog a magyar gazdaság.
Szerző(k): Szakonyi PéterMivel keveset tudhatunk az MNB-féle rossz bank által tervezett eljárás transzparenciájáról, mindenféle aggályai lehetnek a külső elemzőknek - mondta a Napi.hu-nak Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezetője, volt MNB-elnök. Véleménye szerit tulajdonosként az államnak kell döntenie az MNB nyereségének felhasználásáról.
Szerző(k): Domokos LászlóMatolcsy György MNB-elnök meglepetéssel értesült a jegybank ingatlanvásárlásait kifogásoló elődje, Bod Péter Ákos nyilatkozatáról, ezért nyílt levelet írt.
Szerző(k): Economx