Évente a magyar gazdaságnak a parlagfű pollenje által okozott károk összege elérheti a 400-500 milliárd forintot is, ami a tavalyi GDP 0,4 százaléka. A Néhib azt válaszolta lapunknak, hogy idén a parlagfüves területek miatt a csúcsbírság kétmillió forintra rúgott.
Szerző(k): Koncsek RitaTöbb mint négy évvel a világjárvány kezdete után a tudósok aggódnak amiatt, hogy a tartós kognitív problémák IQ-csökkenéshez, a demencia és más mentális állapotok növekedéséhez vezetnek. Az elemzők az éves gazdasági kárt csak a fejlődő országokban évi közel ezer milliárd dollárra teszik.
Szerző(k): V. G.A precíziós onkológia során a beteg egyénileg rá szabott kezelést kap, így növelhető a gyógyulás esélye. Azt a módszert kell megtalálni, amely ki tudja választani, hogy adott génhiba-kombináció során milyen gyógyszert kell használni – Peták István kutató-professzor az AI SUMMIT 2024 rendezvényen arról beszélt, hogy már 10 éve dolgoznak, azon, hogy a technológia hatékonyan tudjon segíteni a gyógyításban.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaAz egészségügyi szakdolgozóknak tartott kommunikációs tréningeken, képzéseken és műhelyfoglalkozásokon több mint 60 ezer munkavállaló vesz majd részt.
Szerző(k): Horváth TiborCsak langyos és meleg víz folyik a csapokból, zuhanyzásra a szülőszobán és a gyermekágyas részlegen még jó, de ivásra már nem alkalmas.
Szerző(k): L. K.A kínai biotechnológiai vállalat újraindítja a vizsgálatban részt vevő betegek toborzását az átmeneti leállást követően.
Szerző(k): Balatoni LillaAz elmúlt 24 órában az előző év azonos napjához képest 40 százalékos növekedés volt tapasztalható az esetszámokban.
Szerző(k): Economx