Fórumon találkozott a Tesco fiatal magyar vállalkozókkal, akik beszállítóként segítenék az áruházláncot.
Szerző(k): NAPIFebruár 25-én indul a Nemzeti Külgazdasági Hivatal beszállítói adatbázisa, melynek fő feladata az lenne, hogy összehozza a hazánkban működő multinacionális cégeket a lehetséges magyar beszállítókkal.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanKomoly visszaélésekre derített fényt a KFC és a McDonald\'s csirkehús-beszállítóinál a kínai központi televízió (CCTV) - a vállalatok együttműködést ígérnek.
Szerző(k): MTIA Kapuvári Hús Zrt. felszámolóbiztosa legfeljebb a dolgozók járandósága, a felszámolással kapcsolatos költségek, a köztartozások és a biztosított követelések kifizetésére lát esélyt.
Szerző(k): MTIAz idén eddig mintegy harmincezer vállalkozást bírságolt meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azért, mert nem tettek eleget beszámolókészítési kötelezettségüknek - írja a Magyar Nemzet.
Szerző(k): MTI-EcoBár a Magyarországon dolgozó multinacionális cégek elégedettek a magyar beszállítóikkal, máig előfordul, hogy a nem megfelelő nyelvtudás miatt bukik valaki egy szerződést. Sok kkv maga alatt vágja a fát azzal, hogy nem hajlandó együttműködni a vetélytársaival, miközben egyedül nem, együtt pedig lenne esélyük beszállítóvá válni.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanEgy évtizeden belül akár kétszázezerrel is több autó készülhet Magyarországon, a beszállítók azonban továbbra is nehezen juthatnak egy-egy gyár közelébe.
Szerző(k): Diószegi JózsefFebruárban kezdte meg élesben a működését az Innoinfo nevű üzleti közösségi oldal, melynek célja, hogy könnyebben találjanak egymásra a szlovák és a magyar kiscégek. Egyelőre kevesebben regisztráltak a vártnál, ám a szervezők reményei szerint a közeljövőben akár tízezer cég is itt keres magának üzleti partnert.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan