A külgazdasági és külügyminiszter közlése szerint idén befejezhetik a kínai hitelből készülő projektet, minek révén egy versenyképes, rövid idejű vonatúttal lehet majd közlekedni a magyar és a szerb főváros között.
Szerző(k): Gulyás ÁbelA magyar kormányfő Alekszandar Vucsiccsal találkozott a szerb fővárosban, ahol az energetikai együttműködés részleteit vitatták meg.
Szerző(k): S. Z.Jóllehet a vajdasági magyar Német László bíborost nem sorolják a legesélyesebbek közé a pápaválasztáson, mégis úgy emlegetik, mit aki híd lehet Kelet és Nyugat között. Nézeteivel és a katolikus egyházról alkotott víziójával közel állt Ferenc pápához.
Szerző(k): G. É.A belgrádi parlament szerdán megválasztotta a politikával korábban nem foglalkozó akadémikus, Djuro Macut vezette kormányt. Aleksandar Vučić államfő a társadalmi feszültségek enyhítését várja az új kormánytól.
Szerző(k): Gulyás ÁbelEddig 823,5 millió eurót, mintegy 340 milliárd forintot utalt át Belgrád a francia Dassault Aviation 12 Rafale vadászgépének megvásárlásáért.
Szerző(k): EconomxA szakértő szerint a tüntetők haragja nem csitul, ezen egy előrehozott választás és egy új kormány sem segít Szerbiában. Aleksandar Vucic pedig óriásit blöffölt, amikor azt mondta: lemond, ha bebizonyosodik, hogy hangágyút vetettek be a belgrádi tüntetők ellen március 15-én.
Szerző(k): Vígh GáborÓriási felháborodást keltett a szombati szerbiai demonstrációnál használt hangágyú, amelyet a hatóságok a békés tiltakozókkal szemben vetettek be.
Szerző(k): Kiffer AnnaAz újvidéki tragédia miatt tartottak ellenzéki tömegdemonstrációt szombaton Belgrádban, belügyminisztériumi becslések szerint a szerb fővárosba több mint százezer tiltakozó érkezett a hónapok óta demonstráló egyetemisták felhívására.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs