Szombattól leáll az autóipari Denso Gyártó Magyarország Kft. fehérvári üzeme a tervek szerint április 5-éig – közölte Szincsák Attil, a cég kereskedelmi és pénzügyi igazgatója szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaMintegy ötvenmilliárd forint összegű beruházással új présüzemet épít Kecskeméten a Mercedes-Benz; az autógyár a bővítéssel 200 új munkahelyet teremt - jelentette be az MTI szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kecskeméten. Az új présüzem 23 ezer négyzetméteren terül majd el, és gyakorlatilag a gyár préskapacitásának megduplázását eredményezi.
Szerző(k): Domokos ErikaNincs válság az autóiparban, a krízishangulat kialakulása sokkal inkább egy összehangolt iparági pr-akció eredményének tekinthető. Ezzel a gyártóvállalatok célja, hogy többek közt a technológiaváltás és a klímavédelem miatt szükséges beruházások költségeit a munkavállalókra, a beszállítókra, illetve az államra hárítsák át - vélekedett a Napi.hu-nak adott interjújában Gerhard Stelzer, a legnagyobb német szakszervezeti szövetség, az IG Metall ingolstadti egységének politikai titkára.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTatabányán létesít új alkatrészgyárat a dél-koreai Lotte Aluminium Kft. mintegy 44 milliárd forintos beruházással - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.
Szerző(k): Szepesi AnitaAkkumulátor-gyártó üzemet létesít Európában a francia Total, a világ negyedik legnagyobb olaj- és gázipari vállalata a PSA és Opel autógyárakkal létesített közös vállalata keretében - tájékoztatta kedden az MTI-t a Total.
Szerző(k): Szepesi AnitaElindította első tematikus vállalkozásfejlesztési magántőke alapját, a Debreceni Városi Tőkealapot az MFB csoporthoz tartozó, elsősorban közepes méretű vállalkozások tőkefinanszírozásával foglalkozó MFB Invest Zrt. - jelentették be Debrecenben.
Szerző(k): Domokos ErikaBár a Bosch erről nem adott ki közleményt, már 2019 decemberének végén döntés született a bérfejlesztésekről: a társaság hatvani leányánál átlagosan kicsivel több mint 10 százalékkal növelték a termelésben dolgozók alapfizetését január 1-től. Miskolcon ugyanekkora emelésről állapodtak meg a múlt héten.
Szerző(k): K. Kiss GergelySegítséget kér a berlini vezetéstől a német autóipari szövetség (Verband der Automobilindustrie - VDA), az ágazat legnagyobb munkaadói érdekképviseletének szerdai állásfoglalása szerint legkevesebb tízmilliárd euró (3350 milliárd forint) állami támogatásra van szükség.
Szerző(k): K. Kiss Gergely