Ingázás nélkül a dolgozók a munkahelyi és az otthoni szerepek elmosódását tapasztalhatják, ami stresszhez vezethet. Igen ám, csakhogy az ingázás vérnyomás-problémákhoz, alvászavarhoz, agresszivitáshoz és váláshoz is vezethet.
Szerző(k): Sánta AndrásMagyarországon az iskolakezdés pontos időpontját nem határozza meg jogszabály. A 9 órai becsöngetést ma még a szülők többsége elutasítja.
Szerző(k): Horváth TiborA feje azonban fájni fog a költségek miatt. Ugyanis legalább ötvenezer forintba kerül egy éjszaka a világ legjobb, alváshoz ajánlott hoteleinek top 10-es listájába került magyarországi szállodában.
Szerző(k): Sánta AndrásA világméretű melegedés emelkedésével az egy főre jutó alvás mennyisége jelentősen csökken. A változás évente körülbelül 44 óra alvásba kerül, az alváshiányos éjszakák száma 13-15 éjszakával nő, aminek élettani következményeit nem szabad figyelmen kívül hagynunk.
Szerző(k): EconomxAz alvási apnoe olyan alvászavar, amely során a légzés ismételten leáll, majd megindul. Az amerikai elnök 2008 óta küzd ezzel a rendellenességgel.
Szerző(k): Horváth TiborA Magyar Alvás Szövetség azonnali cselekvésre szólítja fel a szülőket, a pedagógusokat az elektronikus eszközöket, a közösségi médiát használó gyerekek és serdülők egészségének védelme érdekében.
Szerző(k): Varga CsengeA dél-koreai hírszerzés szerint Kim Dzsongun észak-koreai vezető testsúlya elérte a mintegy 140 kilogrammot, emellett jelentős alvászavarral küzd.
Szerző(k): Varga CsengeAz ember minden éjjel álmodik: az agy egy átlagos éjszaka alatt körülbelül 4,8 órányi álomképet hoz létre. Az esetek többségében azonban mégsem tudjuk felidézni ezeket ébredés után. Simor Péter és kutatótársai szerint ennek fiziológiai oka és funkciója van: agyunk a felejtéssel már az ébrenlét feladataira készül fel.
Szerző(k): Varga Csenge