Több kockázata lehet a szokatlanul enyhe télnek a gyümölcstermésre, korábban indult a rügyfakadás, előfordulhat erősebb fertőzés, és az esetleges tavaszi fagy is jelentősen befolyásolhatja az idei, jelenleg jónak ígérkező gyümölcstermést - közölte a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi AnitaA mezőgazdaság teljes kibocsátásának folyó alapáron számított értéke 3,1 százalékkal haladta meg 2019-ben az előző évit – derül ki a KSH által készített Mezőgazdasági Számlarendszer első előzetes adataiból. Az almatermés 25,6 százalékkal volt kevesebb a 2018. évitől.
Szerző(k): Tóth László LeventeFelháborodtak az almatermelők azon, hogy a hazai gyümölcsöt az egyik áruházlánc mélyen a piaci ár alatt kínálta akciójában, szerintük a piaci helyzet nem indokolja az alacsony árakat - számolt be a Világgazdaság.
Szerző(k): Domokos LászlóA Jonatán a 70-évektől kezdve egészen a rendszerváltásig a magyar almatermesztés egyik fő fajtája volt. Az 1960-70 évekbe indult be a nagyarányú telepítése, akkor egy korszerű fajtának számított, a hazai termőterület egyharmadát adta. Azóta nagyot fordult a világ – mondta a 24.hu-nak Apáti Ferenc egyetemi docens, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Termelők Egyesületének elnöke.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz idei almatermés 400 ezer tonna alatt lehet, ami még a korábbi, pesszimista becslésnél is gyengébb 15-20 százalékkal, a sokéves, 600 ezer tonna körüli átlagterméstől pedig akár 35 százalékkal is elmaradhat - derült ki a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján megjelent összeállításból.
Szerző(k): Szepesi AnitaA tavalyi indulóár több mint dupláján kezdhetik az alma feldolgozását a magyarországi léüzemek, és az étkezési alma ára is a sokéves átlag fölött lesz - írja cikkében a Világgazdaság.
Szerző(k): Szabó DánielAz idi gyümölcstermést egyre intenzívebben fertőzi meg a monília. Az alma ára már az egekben, veszélyben a szilva és a barack is.
Szerző(k): Szabó DánielTavaly 900 ezer tonna termést hoztak az almafák Magyarországon, az időjárási hatások miatt ennek idén körülbelül felére számíthatunk - közölte Fórián Zoltán agrárközgazdász az M1-en.
Szerző(k): Szász PéterAz egyre keresettebb százszázalékos gyümölcslevek közül a legnépszerűbb magyar gyümölcsből, az almából készült termékek kerültek az élelmiszer-kutatók kezébe. Kiderült, hogy a présleveké a pálya és Romániánál jobb eredményt értek el a magyar termékek.
Szerző(k): Csernátony Csaba