BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
header

államháztartás

04.
12.
23:59

Kisebb a vártnál az államháztartás hiánya

A vártnál kedvezőbb, 3 milliárd forint hiánnyal zárt márciusban az államháztartás, úgy, hogy az alrendszerek mindegyike deficites volt. Az első három havi hiány 58,3 milliárd forint, ami kevesebb mint fele az időarányosan várhatónak. A Pénzügyminisztérium (PM) szerint azzal együtt tartható a tb-alapok idei, 10 milliárdos hiánnyal számoló előirányzata, hogy március végéig több mint 33 milliárd forintos deficitet halmoztak fel.

Szerző(k):
Baka Zoltán
04.
05.
16:15

Magasabb inflációt jelez a Kopint-Datorg

Megemelte az inflációra vonatkozó korábbi előrejelzését a Kopint-Datorg Rt., a kutatóintézet 9 százalék körüli fogyasztói árnövekedést vár 2001-ben. A prognózis szerint a magasabb inflációt elsősorban az élelmiszerárak emelkedése okozza, míg az importált inflációt a kutatók a tavalyinál alacsonyabbra becsülik. A bruttó hazai termék (GDP) bővülését 4,8 százalékra teszi a 2,6 milliárd eurós folyó hiányt prognosztizáló Kopint.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
03.
12.
23:59

A PM figyelme átsiklott húszmilliárd szja-többleten

A lapunkban korábban közölt előrejelzésnek megfelelően alakult az államháztartás helyi önkormányzatok nélkül számolt mérlege idén az első két hónapban. A február végi 55,5 milliárd forint hiány az éves előirányzat 11,3 százaléka. A Pénzügyminisztérium (PM) szerint a főbb adónemekből nemhogy többlet nem keletkezett ebben az időszakban, de még az időarányosnál is csaknem 6 milliárd forinttal kevesebb folyt be, a valóságban azonban jóval kedvezőbb a helyzet.

Szerző(k):
Baka Zoltán
03.
04.
23:59

Lesz miből kifizetni az ágazatok többletigényeit

Lapunk értesülése szerint az államháztartás februárban a terveket meghaladó mértékű adóbevételekre tett szert, így egyre valószínűbb, hogy az idén is többletbevételek keletkeznek az államháztartásban. Minden várakozást meghaladóan bővülnek az szja-bevételek, ami valószínűleg a kereseteket érintő kormányzati intézkedésekkel hozható összefüggésbe. A fogyasztási adók szempontjából hagyományosan gyenge hónapnak számít február, ám az idén – vélhetően a melegebb időjárásnak köszönhetően – nem estek vissza jelentősen ezek a bevételek.

Szerző(k):
Baka Zoltán