Szegeden, a Rózsa utcai mérőállomás adatai szerint a levegőben lévő szálló por mennyisége átlépte a tájékoztatási küszöbértéket - tájékoztatta a Csongrád Megyei Kormányhivatal illetékes hatósága Szeged város önkormányzatát.
Szerző(k): Szepesi AnitaA ©koda Electric a.s. szállíthat - a Modern Városok Program keretében - öt akkumulátoros csuklós trolibuszt Szegednek, nettó 3 millió 585 ezer euróért (mintegy 1,2 milliárd forintért). A cseh cég volt az egyetlen ajánlattevő.
Szerző(k): Németh GézaA Szolnoki Szigligeti Színház felújítására közel 4 milliárd, míg a szegedi ELI lézerközpont közlekedési kapcsolatainak javítására 3,4 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány.
Szerző(k): Németh GézaMás vonalakról kibontott, használt sínekből épül a tram-train pályája Szeged és Hódmezővásárhely között. A NIF szerint ebben nincs semmi kockázat, sőt, spórolni is lehet vele.
Szerző(k): Vég MártonA Szeged Rendező pályaudvaron, a tram-train járművek részére 2 876 négyzetméter alapterületű járműkarbantartó csarnok tervezésére és építésére írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
Szerző(k): Németh GézaTeljes az útlezárás az M43-as autópálya határ felé vezető oldalán, míg Szeged felé félpályán halad a forgalom Csanádpalota közelében, ahol péntek hajnalban egy kamion keresztbefordult az úton - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Szerző(k): Szabó DánielKét év múlva geotermikus hőenergivál fűtik majd Szeged négy városrészét - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
Szerző(k): Németh GézaNagy károkat okozott a pénteki vihar a szegedi belvárosi temetőben - közölte az M1 csatorna az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna