Lezuhant egy repülőgép Afganisztán északkeleti részén, egy hegyvidéki területen – közölte vasárnap Badaksan tartomány egyik tisztviselője anélkül, hogy az esetről részletekkel szolgált volna.
Szerző(k): EconomxBelorusz katonai doktrínája első ízben tartalmaz rendelkezéseket atomfegyverek bevetéséről, közölte Viktar Hrenyin belarusz védelmi miniszter újságírókkal. Mint mondta, az új fenyegetettségi helyzetben szükség volt átdolgozni a 2016-tól hatályban levő doktrínát.
Szerző(k): EconomxHétfőn Moszkvába érkezett Cshö Szonhi észak-koreai külügyminiszter. A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov elmondta, hogy a találkozó célja a két ország közötti együttműködés tovább mélyítése volt.
Szerző(k): Gulyás ÁbelA tárgyaló felek megvitatták a katonai és a haditechnikai együttműködés aktuális kérdéseit, valamint véleménycserét folytattak a regionális biztonsági kérdésekről.
Szerző(k): Horváth TiborA volt orosz elnök és kormányfő örök ellenségnek és arcátlannak nevezte a briteket. A nem túl diplomatikus Telegram-poszt Rishi Sunak kijevi látogatása kapcsán született.
Szerző(k): Horváth TiborEgy moszkvai bíróság szerdán 90 napra bezáratott egy éjszakai klubot, miután az karácsony előtt egy vitatott „majdnem meztelen partinak” adott otthont.
Szerző(k): Horváth TiborUkrajna „belátható időn belül” vereséget fog szenvedni, és a Nyugat nagy hibát követ el, ha nem kezd neki az európai biztonsági rendszer mélyreható átalakításának - foglalt állást Dmitrij Poljanszkij, Oroszország állandó ENSZ-képviselőjének helyettese az X közösségi oldalon vasárnap.
Szerző(k): EconomxKaiser Ferenc szerint Ukrajna átvette a nem túl szép orosz harcászati eljárást.
Szerző(k): Economx