Március 7-én az amerikai nagykövetség arra figyelmeztetett, hogy közvetlen terveik vannak a radikálisoknak, hogy célba vegyék a moszkvai nagygyűléseket, továbbá felszólította az amerikai állampolgárokat, hogy a következő 48 órában maradjanak távol az embertömegtől.
A nagykövetség ugyanakkor nem pontosította, hogy milyen fenyegetésekről van szó, és azt sem, hogy ki állhat mögöttük. Az Egyesült Államokhoz hasonlóan az Egyesült Királyság nagykövetsége is ugyanerre kérte állampolgárait.
A Kyiv Independent információi szerint az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) március 7-én közölte, hogy meghiúsítottak egy lehetséges terrortámadást egy moszkvai zsinagóga ellen, melyet az Iszlám Állam tervezett. Az orosz állami hírügynökség az FSZB sajtóosztályára hivatkozva közölte, hogy az ügynökök több, a támadást tervező fegyverest megöltek.
Hogy van-e köze az incidensnek az amerikaiak figyelmeztetéséhez, azt nem tudni.
Jelenleg a legmagasabb, 4. szintű utazási figyelmeztetés van érvényben az Oroszországba utazást fontolgató amerikai állampolgárok számára az Egyesült Államokban.
A figyelmeztetéshez hozzáteszik, hogy Oroszország teljes körű ukrajnai inváziója, valamint az amerikai nagykövetség korlátozott képességei miatt „kiszámíthatatlan következményekkel” járhat az amerikai állampolgárok megsegítése, mivel a zaklatás, továbbá az amerikai állampolgárok orosz biztonsági tisztviselők általi őrizetbe vételének lehetősége is megnövekedett.
Az oroszok szerint Kaszparov már terrorista
Felkerült az orosz pénzügyi megfigyelő ügynökség, a Roszfinmonitoring „terroristák és szélsőségesek” listájára az egykori világelső sakkozó, Garri Kaszparov.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek