Kéthavi csúcsra erősödött és közel kilenc hónapja a legjobb hetét zárhatja pénteken a dollár az amerikai jegybank meglepetést okozó szigorúbb hangnemének köszönhetően.
Szerző(k): Szepesi AnitaA befektetők nagyon utálják a készpénzt és a kötvényeket, s ezért már veszélyesen keveset tartanak belőlük. Annyira, hogy az már egy komolyabb tőzsdei áresésnek is megágyazhat egy friss alapkezelői felmérés szerint. Az első számú ellenség az infláció lett.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz amerikai Federal Reserve döntéshozói ma ugyan változatlanul hagyták az irányadó kamatokat az Egyesült Államokban, de 2023-ra már belengettek két szigorítást is. Nagyobb lehet az infláció, mint eddig várták.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásEnyhe emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók szerdán. A kereskedés lassúnak ígérkezik, mivel a befektetők a csütörtökön megjelenő amerikai inflációs adatoktól, illetve a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottságának jövő heti ülésétől várnak világos útmutatást - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA világ nagy jegybankjai, élükön a Feddel a jelek szerint megengedőbbek lennének az inflációval, mondván, a mostani megugrás csak átmeneti és hamar elmúlik. A Deutsche Bank szakértői szerint azonban az infláció egy időzített bomba, nem fog elmúlni és emelkedése az egész globális gazdaságra pusztító hatással lesz, s legrosszabbul a legsérülékenyebb szereplőket érinti majd.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA kriptovaluták, a gyorsan növekvő részvényárak és más magasan szárnyaló eszközök eladása a piaci szereplők körében óvatosabb kilátásokat jelezhet a féktelen költekezés után. Az Egyesült Államok tőzsdéin megjelent a félelem az inflációtól, valamint a Fed növekedési ciklust segítő politikájának megváltozásától is tartanak a befektetők. Ez már pusztította a kriptodevizák piacát, de máshol is nagy esések jöhetnek.
Szerző(k): Szabó DánielA technológiai részvények árfolyamát leszorító eladási hullám miatt nagy indexcsökkenéssel folytatták a szerdai nyitáskor az előző napi veszteséges zárást az amerikai értékpapírpiacok - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánCsúcsra jár az optimizmus a befektetők körében a gazdaságok újranyitásával párhuzamosan, azonban nagyok az inflációs félelmek is. Ez akár a nagy befektetési slágerek relatíve elértéktelenedéséhez is vezethet. Évek óta először ráugrottak a brit eszközökre, de Európa is kedvelt a Bank of America szerint.
Szerző(k): Lovas-Romváry András