Vádemelést javasolt a cseh rendőrség hétfőn Andrej Babis kormányfő és egykori tanácsadója, Jana Mayerová ellen a Gólyafészek-ügyben - közölte Ales Cimbala, a prágai ügyészség szóvivője.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA cseh gazdasági sajtó értesülései szerint egy cseh-magyar befektetői páros készül megvásárolni Csehország több mint százéves katonai repülőgépeket gyártó cégét. A magyar résztvevőről azt írják, jó viszonyt ápol Orbán Viktor miniszterelnökkel.
Szerző(k): Barabás JúliaCsehországban nagy valószínűséggel megjelent a koronavírus egyik legújabb, a korábbinál fertőzőbb változata, amely Indiában tűnt fel először irtózatos járványhullámot okozva.
Szerző(k): Barabás JúliaCsehországban a járvánnyal kapcsolatos korlátozások enyhítésével párhuzamosan javul a fogyasztói és a vállalati bizalom. Az ezt jelző indexek rég nem látott értékeket produkálnak.
Szerző(k): Barabás JúliaPetr Arenberger cseh egészségügyi miniszter kedd reggel bejelentette, hogy lemond. Ő már a negyedik, aki betöltötte a posztot a koronavírus-járvány 2020-as kezdete óta, most az első egészségügyi tárcavezető veheti vissza a pozíciót. Arenbergnek több botránya is volt a poszton.
Szerző(k): Szabó DánielA legutóbbi Star Trek film is adhatta volna az ötletet a cseh kutatóknak, akik az abban látható űrhajó-darázsrajhoz hasonló dróncsapatot építettek mentési és felderítési akcióban való részvételre.
Szerző(k): Barabás JúliaTalálós kérdés: kik találták fel a hibrid meghajtást, amelyet a mai autókból ismerhetünk? A válasz: a csehek, akik már akkor szuperexpresszt építettek, amikor mások még csak álmodtak róla.
Szerző(k): Barabás JúliaA cseh Alza és a Kifli.hu anyavállalata közösen kezdi el az élelmiszerek kiszállítását az alzás csomagátvevő automatákba, egyelőre Csehországban. A hűtött rekeszekbe fagyasztott termékek is kerülhetnek.
Szerző(k): Domokos Erika