A 4iG kötelező vételi ajánlatot tett az INNObyte Zrt. és leányvállalata, az Innoware Kft. többségi tulajdonának megszerzésére. Az ajánlatot az INNObyte tulajdonosai elfogadták.
Szerző(k): Herman BernadettNégy szerződést is kötött a Szerencsejáték Zrt. a 4iG Nyrt.-vel 2020 márciusa és júniusa között, összesen több mint 225 millió forint értékben - derül ki az állami szerencsejáték-szervező honlapján közölt dokumentumokból.
Szerző(k): Szász PéterHiába jött a koronavírus-járvány, a 4iG kiemelkedő eredményről számolt be 2020 első félévében. A bevétel csaknem 40, az üzemi eredmény nem egészen 35 százalékkal emelkedett.
Szerző(k): Herman BernadettA 4iG igazgatósága több mint 2 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött. Ebből Jászai Gellért érdekeltségei tehetnek zsebre több mint 1,2 milliárdot, de a kisbefektetőknek is juthat a pénzből.
Szerző(k): Herman BernadettVisszaállították hétfőn 14 órától a 4iG-törzsrészvények és a kapcsolódó származtatott eszközök kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), miután a társaság nyilvánosságra hozta a felfüggesztés indokául szolgáló információt - közölte a BÉT a honlapján.
Szerző(k): Szász PéterAz állami vállalatok megrendeléseiben bővelkedő, üstökösként száguldó 4iG Nyrt. irányító befolyásával, az állami műsorszóró Antenna Hungária Zrt. és Sárhegyi István jogász és befektető cégének részvételével megalapították a CarpathiaSat Zrt.-t, amely szándéka szerint Föld körüli pályára állítja és üzemelteti majd az első magyar kereskedelmi műholdat.
Szerző(k): Domokos ErikaA BÉT felfüggesztette a 4iG-részvények kereskedését hétfőre, komoly bejelentés várható a cégtől.
Szerző(k): Csernátony CsabaÚjabb nagyértékű közpénzes megrendelésről adott hírt a Jászai Gellért többségi tulajdonában lévő 4iG Nyrt.
Szerző(k): Domokos Erika