Szerdán Rózsa András zuglói polgármester bejelentette, hogy azonnali hatállyal megvonja Várnai László alpolgármesteri jogköreit, és lemondásra szólította őt fel, mert egy osztálykiránduláson felpofozott egy 16 éves fiút.
Az alpolgármester, aki az osztálykiránduláson szülőként vett részt, az Indexnek most részletesen beszámolt az ominózus esetről. Mint mondta, a gyerek, akik felpofozott, folyamatosan provokálta őt és a fiát is.
Kapcsolódó
A 16 éves fiú Várnai László elmondása alapján rendkívül trágár stílusban sérelmezte, hogy az erdei osztálykiránduláson hat kilométert kellett gyalogolnia.
Ezután a gyerekek között dulakodás tört ki, az osztályfőnök választotta szét őket. Várnai ezután megkérdezte a gyereket, hogy mit mondott a fiának, ami után ő felállt és a trágárkodást ugyanígy megismételte. Az alpolgármester ezután úgy gondolta, hogy ebből verekedés lesz, ezért úgy próbálta meg a gyereket leállítani, hogy megpofozta.
Várnai a gyerekről elmondta, hogy több probléma is volt vele korábban, például egy másik osztálykiránduláson betörte az ablakot, korábban pedig egyszer beleköpött a matekdolgozatba és megdobta vele a tanárt az osztály előtt.
Hozzátette, ő beszélte rá az osztályfőnököt, hogy a problémás diákot a következő alkalommal is vigyék el. Kiemelte, hogy a szülőktől bocsánatot kért, akik ezt elfogadták és közölték vele, hogy nem akarnak belőle ügyet csinálni, átviszik a fiút másik iskolába.
„A szülők nem akarják vizsgálattal kezdeni az évüket az új iskolában. Ez egy nagyon problémás gyerek volt, aki provokált és túlfeszítette a húrt, én meg engedtem ennek, és elvesztettem a fejemet” – tette hozzá az Indexnek a politikus. Hangsúlyozta, ahogy mindenki, ő is azt mondja, hogy nem lehet bántalmazni, és hozzátette, sosem ütötte meg a saját gyermekét.
A polgármester döntéséről azt mondta, elfogadja azt, de azt kérte tőle, várja meg, hogy lezáruljanak a vizsgálatok és az ártatlansága bebizonyosodjon.
Döntött a polgármester: lemond minden tisztségéről
A város nehéz anyagi helyzetbe került, ugyanakkor az elmúlt időszakban annyira elszabadultak az indulatok, hogy a polgármester a lemondás mellett döntött.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok