A négy tároló közül a legkésőbb épült meg a zsanai, annak építési munkálatait 1992-ben kezdték meg. Többszöri bővítés után 2170 millió köbméter a folyamatos mobilgáz kapacitása, ami napi 28 millió köbméternek felel meg.

A tározókban a Vabeko Kft. végzi a karbantartási munkálatokat, és a fejlesztési munkákat. Bár minden tárolóban rendelkezésre áll ebből a célból állandó személyzet, szükséges esetén a központi állományból vezényelnek munkaerőt – írja a Magyar Építők.

Egy, a zsanai tárolóba végzett belső vizsgálat alapján kimutatták, hogy három helyen kellett csőszakaszokat átkötéssel és szakaszoló szerelvénnyel ellátni. Az eredmények alapján túlságosan magas volt a minimális szállítókapacitása a meglévő kompresszoroknak az alacsony töltöttségű tároló esetén elérhető kútkapacitásokhoz képest.

Ezért a karbantartó úgy döntött, hogy dugattyús kompresszorokkal hajtanák végre a kitárolási nyomásfokozási feladatokat. Ezért hajtották végre az említett műveleteket.

 

 

 

Gázos a helyzet Európában, idegesség uralja a piacot

Hiába telítődtek csordultig az európai gáztárolók, és süllyedt a két évvel ezelőtti szintre a földgáz értéke az európai tőzsdéken, a piac által meghatározott energiabiztonságot jelentősen befolyásolják a közel-keleti fegyveres konfliktus eseményei. A helyzet az, hogy amíg a háborús feszültség fennáll, nem fognak jelentősen csökkenni a végfogyasztók által fizetendő gázárak.
Bővebben--->