Elfogadott az Európai Bizottság két újabb feltételt, amelyek a Magyarországnak szánt uniós források lehívásához szükségesek. Ezt Stefan de Keersmaecker jelentette be pénteken sajtótájékoztatóján.
A bizottsági szóvivő a Portfolio kérdésére azt mondta, hogy a magyar hatóságok önértékelést küldtek be az oktatásról és képzésről, illetve a nemek közötti egyenlőségről szóló feltételről még tavaly november végén, illetve december elején, ami a felzárkóztatási program 16 szakmai feltételeinek része.
Az Európai Bizottság ennek értékelését és átvizsgálását követően az önértékeléseket elfogadta.
A lap reggel értesült róla, hogy újabb uniós források válhatnak elérhetővé, akkor még azonban a Bizottság ezt nem erősítette meg hivatalosan. A forrásokat ugyanakkor a megvalósított programok számlája ellenében utalhatják. De Keersmaecker a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Magyarországon kívül a legtöbb tagállam sem teljesítette még az összes szakmai feltételt.
Hogy pontosan mekkora összegről van szó, arról a szóvivő nem ejtett szót, azt azonban megjegyezte, hogy az intézkedéssel a tanári hivatás vonzóbbá tételéhez vonatkozó kiadások megterítésére nyúlik lehetőség. A Portfolio szerint ez nagyságrendileg 2 milliárd eurónyi összeget jelenthet.
Decemberben érkezett 300 milliárd forint uniós forrás Magyarországra
Varga Mihály pénzügyminiszter december végén a közösségi oldalán jelentette be, hogy a RePowerEU forrásaiból 779,5 millió eurót, közel 300 milliárd forintot utaltak hazánknak. A Bizottság novemberben még arra tett javaslatot az Európai Unió Tanácsának, hogy hazánk 900 millió előfinanszírozásban részesüljön a REPowerEU-alapokból.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége