Március 16-ától határozatlan idejű sztrájkot hirdet a szakképző intézményekben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), ha addig nem történik érdemi előrelépés a szakképzésben dolgozókat érintő sztrájkkövetelésekkel kapcsolatban – írja a Népszava.
Nagy Erzsébet, PDSZ-ügyvivő szerint a szakszervezet hamarosan levélben fordul Nagy Márton miniszterhez, hogy javasoljon időpontot az egyeztetések megkezdésére.
A határozatlan idejű sztrájkot abban az esetben is meghirdetik, ha az egyeztetés kezdeményezése sikertelen marad.
A szakszervezet már többször is próbált tárgyalást kezdeményezni a kormánnyal a szakképzés ügyében, ám eddig egyetlen megkeresésükre sem kaptak érdemi választ, az idén január 31-én, a szakképző intézményekben megtartott kétórás figyelmeztető sztrájkot követően sem – írja a lap.
A PDSZ szakképzési sztrájkbizottságának négy fő követelése van:
- legalább a közoktatásban követelt béremeléssel azonos mértékű fizetésemelést kapjanak a szakképzésben dolgozók is,
- a szakképzésben dolgozók egy évre vetített munkaidőkerete szűnjön meg, helyette első lépésként vezessék be a közoktatási törvény szerinti heti 22 kötelező óraszámot,
- a szakképzésben dolgozók kapják vissza a közalkalmazotti törvény szerint járó jogaikat és védelmet, amiket elveszítettek, miután a kormány megszüntette közalkalmazotti jogviszonyukat,
- illetve hozzanak létre egy önálló oktatási minisztériumot, hogy az oktatás teljes rendszere egy irányítás alá kerüljön az óvodától az egyetemig.
A PDSZ ügyvivője szerint március 16. egy szimbolikus dátum, akkor lesz pontosan egy éve, hogy a szakszervezetek a közoktatásban is határozatlan idejű sztrájkot hirdettek.
Az Egységes Diákfront már január végén bejelentette, hogy március 15-ére tüntetést szerveznek Budapesten a Szabad sajtó útján.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját