Levelet kapott Györfi Mihály szolnoki polgármester a Tisza Párttól – számolt be maga a városvezető vasárnap. A szöveget megosztó politikus kijelentette,
Ma a jelenlegi hatalom elveszi Szolnok bevételeit, és megfosztja az embereket attól, hogy mi dönthessünk a saját sorsunkról. Ez a levél viszont partnerséget és önrendelkezést ajánl
– fogalmazott, hozzátéve, a lényeg, „hogyan lehet Szolnok egy szabadabb és gazdagabb város”.
Györfi szerint a Tisza Párt levele „egy ajánlat”, és „arra kínál esélyt, hogy mi, szolnokiak végre megkapjuk, és arra költhessük az itt megkeresett pénzt, amire a legnagyobb szükség van”.
„Én ebben partner vagyok” – húzta alá a neki címzett levélre reagálva.
Kapcsolódó
A kormány által beszedett szolidaritási hozzájárulás „a helyben megtermelt javak igazságtalan, központosított elvonása”, áll az említett levélben, mely szerint a Magyar Péter által vezetett párt átlátható és igazságos szolidaritási rendszert vezetne be, és kiszámíthatóvá tenné a helyi fejlesztések tervezését ígérete szerint a megsarcolás helyett. Úgy tűnik, a várost vezető Györfi a további egyeztetést is elfogadja.
Györfi Mihály még 2024-ben helyi egyesületek mellett a Jobbik, a Momentum, a DK, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltjeként szerzett mandátumot, ezáltal a város 2006 óta hivatalban lévő fideszes polgármesterét, Szalay Ferencet is legyőzve.
Magyar Péterék egy újabb bőrt is lehámoznának a Fidesz szlogenjéről
Nemcsak a „biztos választás” szlogenhez tartozó domain nevet foglalta le a Tisza Párt, hanem védjegyoltalmat is kért rá – közölte Magyar Péter, a párt elnöke. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Belepiszkált a kormány az özvegyi nyugdíjba: mutatjuk, mekkora összeg jár
Orbán Viktor elfogadta Trump meghívását, borsosan megkérik majd az árát
Az ingyen krumpli után itt az ingyen káposzta: kényszerből osztogatják a szomszédban
Mi lesz az Otthon Start hitellel, ha leváltják az Orbán-kormányt?
Itt a lista: ezek a sofőrök kukázhatják a bírságról kapott csekket
Amikor már nem gyógyítanak: az élet végén is hiánycikk az ellátás Magyarországon
Élet készpénz nélkül? Februártól 300 ezer forintot vehetünk fel
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Titokzatos helikopter emelkedett a levegőbe: az orosz tengeralattjárók sem menekülnek