A Minisztérium közölte, a tárcavezető arról számolt be, hogy Ukrajnában a háborúval párhuzamosan egyre erősödő magyarellenes propaganda is zajlik.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy „a legújabb, magyarok ellen indított lejárató akciónak is pontosan az az oka, mint az eddigieknek. Mi magyarok békét akarunk, nemet mondunk a háborúra, nem szállítottunk soha fegyvert Ukrajnának, és nem is fogunk, és nem engedtük, és nem is engedjük azt, hogy belesodorjanak minket, belesodorják Magyarországot ebbe a háborúba.”
Pénteken reggel a Kyiv Post számolt be először arról, hogy az ukrán hadseregben magyar kémeket fogtak el. A lap szerint az lehetett az ügynökök feladata, hogy átadják a kapcsolattartójuknak az ukrán légvédelmi ütegekkel és más katonai képességekkel kapcsolatos részleteket.
Tarjányi Péter: „Ez ciki, ha igaz…nekünk!”
Rendkívül komoly figyelmeztetés és egyértelmű „piros lap” az ukrán kormány részéről Budapest felé - mondja Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő. Mint ismert, a ukrán titkosszolgálat bejelentette, hogy leleplezték a magyar katonai hírszerzés kémhálózatát. Tarjányi szerint ezt ritkán intézik így, jól mutatja milyen mélyre süllyedt az ukrán–magyar viszony.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket