Székesfehérvár önkormányzata arról számolt be Facebook-oldalán, hogy
az Árpád Technikum és Kollégium vízhálózatában is kimutatták azt a baktériumot (Pseudomonas aeruginosa), amelyet korábban a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
A Fejérvíztől kapott tájékoztatás szerint nem egy, a város vízbázisát, vízkészleteit vagy az ivóvízvezeték-hálózatának egészét érintő problémáról van szó, hanem az adott épületek vezetékrendszerén belül van jelen a baktérium,
az esetek nem függenek össze egymással.
A szakemberek valószínűsítik, hogy a technikum esetében a nyári szünet miatti vízpangás okozta a baktérium elszaporodását. Az önkormányzat közlése szerint a Szakképzési Centrum azonnal elrendelte a szükséges lépéseket, kiemelten az épület fertőtlenítését, amelyet a Fejérvíz munkatársai végeznek el.
A vízszolgáltató közölte: folyamatosan ellenőrzi a városi hálózatot, a hétvégén vett minták minden esetben megfelelő eredményt hoztak. A kórház környéki betáplálási pontokon végzett vizsgálatok sem mutatták ki a baktérium jelenlétét.
Az önkormányzat hangsúlyozta, hogy az épület fertőtlenítése egy üresen álló intézményben zajlik majd, ami segíti a gyors és hatékony munkát. Hozzátették: a Szakképzési Centrumnak - ahogy korábban a kórház esetében is - felajánlották segítségüket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon