A Lánczi Tamás vezette Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZVH) októberben mintegy bruttó 1,6 milliárd forint értékű szerződést kötött az állami kommunikációs megrendelésekből milliárdossá vált Balásy Gyula cégeivel, a New Land Mediával és a Lounge Designnal – írta Facebook-oldalán Hadházy Ákos.
Az ellenzéki politikus azt írta, a szerződést verseny nélkül nyerte meg a New Land és a Lounge, mert az állami szervek a Nemzeti Kommunikációs Hivatal keretmegállapodása alapján kötelesek Balásy cégeivel szerződni.
Hadházy úgy látja, mindebben a legérdekesebb az időintervallum, az ugyanis öt hónapot ölel fel: a szerződést október 11-én írták alá és 2025. február 28-ig érvényes.
A képviselő szerint azt is lehet tudni, mire is költik a pénzt, mivel
Kapcsolódó
a dokumentumban véletlenül benne maradt az úgynevezett műszaki leírás.
Az ominózus szerződés értelmében az abban meghatározott összeg 80 százaléka, azaz több mint 1 milliárd forint olyan célokra használható fel, mint az alábbiak:
- Film- és rádióreklám gyártása, televíziótechnika
- Reklámajándékok és ruházat gyártása
- Marketing és dekorációs elemek gyártása
- PR ügynökségi feladatok
- Rendezvénytechnika
- Rendezvénykellékek
- Rendezvénydekoráció
- Catering
- Programlehetőségek, foglalkozások, fellépők
Megvált az 56-os hősöket bolondnak tituláló kutatójától a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Azonnali hatállyal szerződést bontott a Szuverenitásvédelmi Hivatal azzal a kutatójával, aki napokkal ezelőtt egy Facebook-posztban bolondnak nevezte 1956-os forradalom és szabadságharc magyar hőseit. Részletek cikkünkben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Egy felfedezésre váró európai csoda: ilyen a helyi Kalifornia

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Ezt ne csinálja otthon, nagyon durván megbüntethetik érte
