A parlamenti ülés 13 órakor kezdődik. A képviselők megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Gyenesei István (független) és Lajtai István (MSZP) volt országgyűlési képviselőkről, majd a napirend előtti felszólalások következnek.
A napirend elfogadása után két és fél órán keresztül interpellációk és azonnali kérdések hangzanak el.
Ezt követően bizottsági jelentések vitái következnek: a képviselők tárgyalják a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022-es törvény módosítását, amely az orosz-ukrán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetet november 19-ig hosszabbítaná meg.
Lefolytatják a Nemzeti Földalap hatékonyabb kezeléséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslat bizottsági jelentésének vitáját is. Az agrárminiszter javaslata értelmében május végével megszűnik a Nemzeti Földügyi Központ. Feladatait részben az agrártárca, részben az államkincstár veszi át.
Emellett tárgyalnak:
- a polgári veszélyhelyzetek terén folytatott magyar-török együttműködésről szóló megállapodásról,
- a pénzügyi közvetítő rendszert érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról,
- a kriptoeszközök piacáról szóló javaslatról,
- és az egyes gazdasági és vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról is.
Tárgyalják továbbá az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés és kiegészítő dokumentumai felfüggesztéséről szóló javaslatot. A megállapodást 2007-ben Oroszország felfüggesztette, majd tavaly nyáron fel is mondta, erre válaszul 12 NATO-tagállam is felfüggesztette a megállapodást, Magyarországgal együtt további tíz pedig e lépés megtételére készül.
Az ülésnapot napirend utáni felszólalások zárják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat