A kutya-országbérlettel annak érvényességi ideje alatt az egész országban lehet majd kutyákat szállítani mindössze 1890 forintért. Emellett a kedvezményes országbérlettel rendelkezők minden további költségtérítés nélkül felszállhatnak kutyával a helyközi közösségi közlekedési járművekre – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos.
Bízom abban, hogy minél több állattartó fog élni ezzel a lehetőséggel, hiszen embertársaink mellett az állatok szintúgy megérdemlik a biztonságos, kényelmes utazást
– fogalmazott Ovádi.
Hozzátette, Magyarországon egyre több az állatbarát munkahely, így a munkavállalók előszeretettel utaznak társállatukkal a munkahelyükre. A kormánybiztos örömét fejezte ki, hogy az utazási tarifákat érintő újításokból a kutya-országbérlet sem maradt ki – írja a Házipatika.com.
Ne feledje, mától ennyivel úszhatja meg a tömegközlekedést
Március 1-jétől új időszámítás kezdődött a közösségi közlekedésben. A mostantól érvényes új tarifa- és kedvezményrendszer bevezetésével összefüggő technikai átállás miatt egy időre szünetelt a jegyértékesítés. Ugyan a Mávinform tájékoztatása szerint ez csütörtökön 22 órától péntek hajnali 3 óráig tartott, a MÁV-applikáció még most is akadozik sokaknál.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye