Orbán Viktor miniszterelnök a Békéscsaba-Lőkösháza vasúti vonal fejlesztésének átadása kapcsán nyilatkozott a régió jövőjéről. A kormányfő a beol.hu-nak adott interjújában hangsúlyozta, hogy Békés vármegye hosszú időn keresztül hátrányos helyzetben volt, és a mostani fejlesztések célja, hogy a térség bekapcsolódjon a hazai és nemzetközi gazdasági vérkeringésbe.
„Békés vármegye fantasztikus erejű régiója volt Magyarországnak, ehhez képest a szélére szorult és nagyon nehéz itt újraindítani a vérkeringést, amputáció történt. A békésieknek is igazuk volt, mert elég régóta követelték, mondogatták, hogy most már rájuk is sor kellene, hogy kerüljön. Szép dolog, hogy Kecskemét megfejlesztve, Szolnok talpon, Nyíregyháza boldogul, Debrecenben dimenzióváltás történt, de Békésben is itt az ideje, hogy valami történjen” – fogalmazott Orbán Viktor.
Kapcsolódó
A miniszterelnök kiemelte a közlekedési fejlesztéseket, mint mondta:
- az M44-es gyorsforgalmi út elkészült,
- a Békéscsaba-Debrecen négysávos út tervezés alatt áll,
- és a Lőkösháza-Békéscsaba szakaszon már az új vasúti vágányon 160 kilométeres sebességgel lehet közlekedni;
- a Belgrád-Budapest vasútvonalat is várhatóan még az év során átadják,
- Debrecenben pedig új ipari korszak kezdődik.
„Ma már az egész térség úgy néz ki, mint mondjuk a Dunántúlon a Győr-Veszprém-Székesfehérvár háromszög, tehát nem egy-egy városról beszélünk, hanem egymással összekapcsolódó komoly ipari, kutató, tudományos, szakmai és kereskedelmi fejlesztési centrumokról. Békés vármegye ennek a része lett” – mondta a kormányfő.
A miniszterelnök a régió ipari fejlődéséről is beszélt, és utalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter legutóbbi bejelentésére, miszerint
a magyar kormány 49 milliárd forintos támogatásával 280 milliárd forintos beruházással hoz létre gyárat, és teremt 2500 munkahelyet a szingapúri Vulcan Shield Global Békéscsabán.
„Most nem csak egy beruházásról van szó, hanem egy léthelyzet megváltoztatásáról. Békés vármegye egészen más jövő előtt áll most, mint egy-két évvel ezelőtt. A világ egyik legmodernebb cége ideérkezik, és olyan terméket állítanak elő, ami a világ legfejlettebb technológiájához kötődik” – fogalmazott Orbán Viktor.
A miniszterelnök kiemelte a Békéscsabai repülőtér fejlesztését:
Békéscsabán megállapodtunk a repülőtér fejlesztésében, Gyulán eldöntöttük, hogy újabb ipari területeket hozunk létre új beruházások céljára. A következő öt-tíz év az emelkedő pálya lesz Békés vármegye számára
– közölte az interjúban a kormányfő.
Orbán Viktor szerint a régió szakképzési és ipari lépései, a közlekedési kapcsolatok és a befektetői lehetőségek együtt teremtenek valódi perspektívát a térségnek. „Közlekedés, ipari park, szakképzési centrum és aztán jöhet a beruházás - ezek a lépcsők. Ma azt tudom mondani, hogy Békés vármegye olyan fejlesztéseket kapott, amelyek fogadóképessé teszik Békéscsabát a világ legmodernebb beruházásaira” – húzta alá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek