Mérsékelt lelkesedés jellemzi a magyar nagyvállalatokat az Európai Unió pályázatain való indulás iránt – derült ki a K&H nagyvállalati növekedési index 2025 második negyedéves kutatási adataiból. A vállalatoknak kevesebb mint egyhatoda hallott olyan pályázatról, ami komoly érdeklődésre tarthat számot és ugyanez az arány vonatkozik azokra a cégekre is, akik nyújtottak be vagy terveznek beadni pályázatot a következő 12 hónapban.
A cégvezetők 12 százaléka próbálkozott legalább egy alkalommal uniós forrást szerezni a kutatás lebonyolítását megelőző egy évben, ami azt jelenti, hogy egy vállalatra vetítve átlagosan 0,2 beadott pályázat jut, míg a pályázatokat nézve átlagosan 1,8 kérelem érkezett be uniós forrásra magyar nagyvállalatoktól.
„Élesen kirajzolódik a különbség ezen a területen a nagyvállalati szegmens és a kkv-k között, hiszen utóbbiaknál jelenleg élénk érdeklődés érzékelhető az Európai Unió pályázatain. A nagyvállalati vezetők több mint kétharmada, egész pontosan 70 százalékuk bonyolultnak tartja a pályázati kiírásokat, ami sokszor elveszi a kedvüket attól, hogy ilyen módon próbáljanak forrásokhoz jutni. Érdekesség, hogy mindezek ellenére 57 százalékuk szerint reális lenne EU-s támogatáshoz jutniuk” – mondta Bodor Tibor, a K&H vállalati divíziójának vezetője.
Kiemelte: az előttünk álló időszakban felértékelődhet a pályázatok szerepe, hiszen fejlesztésekre szükség van a versenyképesség megőrzése érdekében, ahhoz pedig forrás kell. A jelenleg tapasztalt, összezárulóban lévő árbevétel-nyereség olló mellett a pályázaton nyert pénzből fejleszteni jóval kényelmesebb lesz, mint saját forrásból megvalósítani a beruházásokat.
Nagyberuházásokra fordítanák az uniós pénzeket
A modernizációs törekvések jellemzőek a nagyvállalatokra, a cégek fele tervez valamilyen fejlesztést a következő egy évben. Az uniós forrásokat leginkább a nagyberuházások finanszírozásának szolgálatába állítanák a cégvezetők. Legtöbben (56 százalék) gépekre, gépjárművek vagy termelőgépek beszerzésére fordítanák az így szerzett pénzt.
„Örömteli változás, hogy a digitalizáció felzárkózott a második helyre a sorban, a cégek 46 százaléka tűzi ezt ki pályázata céljául. Ez óriási ugrás a tavalyi év azonos időszakához képest, amikor még a 10 százalékot sem érte el az informatikai vagy technológiai beruházás iránti igény aránya” – emelte ki a szakember. A harmadik legnépszerűbb cél az energetikai típusú fejlesztések, valamivel több mint a cégek egyötöde (23 százalék) fordítaná erre az uniós forrásokat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban