Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán a legutóbbi bejegyzés a pedofil-elkövetőkkel kapcsolatos alaptörvénymódosításról szól, amelyben a kormányfő leszögezi, hogy "tiszta helyzetet kell teremteni", illetve hogy a "gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető nem kaphat kegyelmet". 

Azonban szinte minden magyar politikai erő megszólalt, miután 2022. május 10-ei kinevezése után lemondott Novák Katalin államfő. Íme néhány:

Kocsis Máté: morális különbség

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azt közölte, hogy Novák Katalin és Varga Judit felelősségteljes döntést hozott, amit tiszteletben tartunk. A politikus hangsúlyozta, eddigi munkájukért mindkettőjüknek hálás, és köszönetet mondott azért, hogy miként munkájuk során, úgy ma is a közösség érdekeit tartották szem előtt.

Lemondásuk annak bizonyítéka, hogy a jobboldalon a hibáknak is van következménye, a baloldalon a bűnöknek sincs - emelte ki. Arról is írt, hogy a baloldalon nem kért senki bocsánatot a választók patkányozásáért, a lámpavasazásért, a választók sértegetéséért, ahogy nincs következménye a budapesti korrupciónak, a guruló dollároknak, az antifa vérontásnak és lényegében semminek, ami kiderül róluk – tette hozzá.

Erről a morális különbségről tesz tanúbizonyságot Novák Katalin és Varga Judit döntése –fogalmazott Kocsis Máté.

Egyébként a Fidesz nem állt elő önálló állásponttal, közösségi oldalukon Kocsis Mátéra hivatkoztak. A kormányzat részéről sem érkezett hivatalos reakció, Szentkirályi Alexandra szóvivő sem tett ki új posztot a bejelentések kapcsán.

Dobrev Klára: válasszon a nép!

A DK kezdeményezi, hogy közvetlenül az emberek döntsenek az új köztársasági elnökről - írta közleményében a párt EP-képviselője, Dobrev Klára.

Magyarország három legutóbbi köztársasági elnökéről is Orbán Viktor döntött. Kettő még a hivatali ideje lejárta előtt megbukott, a harmadik pedig csak súlytalan aláírógépként működött, egy pillanatig sem betöltve a köztársasági elnök valós szerepét. Azért, hogy ez ne történhessen meg újra, az Árnyékkormány programjával összhangban azt kezdeményezzük, hogy ne Orbán Viktor és az Országgyűlés, hanem az emberek döntsenek az új köztársasági elnök személyéről, ahogy ez Európa legtöbb országában is kitűnően működik. Az ehhez szükséges javaslatot benyújtjuk a parlamenthez, a közvetlen köztársaságielnök-választás költségeinek minimalizálásáért pedig azt javasoljuk, hogy ez a választás is június 9-én, az európai parlamenti és az önkormányzati választásokkal egy időben legyen – fogalmazott Dobrev Klára.

Momentum: Varga Juditnak a parlamentből is távoznia kell

A pedofilügy három felelőse közül az egyik épp most mondott le. Novák Katalin után az a minimum, hogy Varga Juditból nem lesz EP-képviselőjelölt, és lemond országgyűlési mandátumáról - közölte a Momentum.

Szerintük Varga Judit azért nem maradhat képviselő, mert igazságügy-miniszterként aláírta Novák vállalhatatlan kegyelmi döntését, és ezzel vállalta a politikai felelősséget.

Orbán Viktornak pedig ki kell állnia, és magyarázatot kell adnia a történtekre. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy nem tudott az ügyről. Ő a miniszterelnök, az ő kormánya nevében írta alá Varga Judit a kegyelmet. Ez Orbán rendszere, így eltagadhatatlan a felelőssége - közölte a párt. 

Az MSZP Orbán Viktort is elővenné

Az ügy még azért sem zárulhat le ennyivel, mert nem Novák Katalin és Varga Judit az egyetlen felelős - közölte az MSZP. Szerintük fel kell állítani az MSZP által kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottságot, aminek feladata a kegyelmi és az ellenjegyzési gyakorlat felülvizsgálata mellett e konkrét ügy teljes körű feltárása.

"Nem felejthetjük el azt sem, hogy az ügyben a legfőbb felelősség a miniszterelnöké, Orbán Viktoré, ő helyezte pozícióba ezeket az embereket, tőle függnek a miniszterek és a köztársasági elnök is" - tette hozzá a párt. 

Elemző: lekerült az ügy a napirendről

Horn Gábor, a Republikon vezetője az Economxnak a lemondásokat követően nemsokkal azt nyilatkozta, magyar társadalom számára pozitívum, hogy lett a kegyelmi ügynek következménye. Ugyanakkor szerinte

ezzel a lekerült az ügy a politikai napirendről.

Míg Boros Bánk Levente, a Nézőpont elemzője optimistán nyilatkozott a jövővel kapcsolatban, szerinte a kormányoldal eddig is számos tehetséges politikust kitermelt.

Novák Katalin: Hibáztam!

Novák Katalin köztársasági elnök ma délután benyújtotta a lemondását, amelyet néhány perccel később Varga Judit, korábbi igazságügyi miniszter lemondó nyilatkozata követett. Mindkét politikus érintett volt abban, hogy kegyelmet kapott tavaly tavasszal a bicskei gyermekotthonban történt pedofilbűncselekmény kapcsán elítélt igazgatóhelyettes.