Egy különös című és hangulatú jogszabálytervezetet töltött fel a kormányzat honlapjára a Belügyminisztérium, amelyet maga Orbán Viktor jegyzett. A dokumentum célja ugyanis
a nemzetközileg védett személyek biztonságának fokozása érdekében a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről
szóló kormányrendelet módosítása.
Kapcsolódó
A kormányfő szerint ugyanis a nemzetközileg védett személyek védelmével kapcsolatos rendőrségi feladatok megfelelő szakmai színvonalon megvalósuló, eredményes ellátása hazánk nemzetközi megítélése mellett az állam nemzetközi célkitűzéseinek a megvalósítására, valamint a gazdasági kapcsolatok alakulására is kimutatható hatással lehet. Úgy látja,
mindez indokolttá és időszerűvé teszi a Rendőrségről szóló törvény szerinti személyvédelmi és létesítménybiztosítási intézkedés jogintézményét övező kormányrendeleti szabályozás további pontosítását, illetve kiegészítését.
A nemzetközileg védett személyek védelméről szóló jogszabályhely ugyanis kiegészül további négy bekezdéssel.
- A köztársasági elnök vagy a kormány által meghívott nemzetközileg védett személy (a továbbiakban: fokozott védelmet igénylő nemzetközileg védett személy) személyvédelmét ellátó rendőri szerv a személyvédelmi és létesítménybiztosítási intézkedés keretében az általánosnál nagyobb távolságra is lezárhatja a fokozott védelmet igénylő nemzetközileg védett személy, illetve az őt kísérő delegáció tartózkodási helyét azon személy előtt, aki fokozott védelmet igénylő nemzetközileg védett személy korábbi magyarországi látogatása alkalmával a fokozott védelmet igénylő nemzetközileg védett személy biztonságának, illetve a fokozott védelmet igénylő nemzetközileg védett személy magyarországi programja zavartalan lebonyolításának a veszélyeztetésére alkalmas magatartást tanúsított.
- Ha a fokozott védelmet igénylő nemzetközileg védett személy biztonsága, illetve a fokozott
védelmet igénylő nemzetközileg védett személy magyarországi programja zavartalan lebonyolítása érdekében szükséges, a vele szemben (az előző bekezdésben) alkalmazott intézkedést 365 napon belül második alkalommal megsértő személy esetében a fokozott védelmet igénylő nemzetközileg védett személy személyvédelmét ellátó rendőri szerv személyvédelmi és létesítménybiztosítási intézkedés keretében kijelölheti azt a területet, amelyet az érintett személy nem hagyhat el. - A fentiek alapján alkalmazott intézkedés eredményességét a rendőrség elektronikus eszköz segítségével ellenőrizheti (ennek a módját nem részletezik – a szerk).
- A fentiek alapján alkalmazott intézkedést a fokozott védelmet igénylő nemzetközileg védett személy biztonságát, illetve a fokozott védelmet igénylő nemzetközileg védett személy magyarországi programja zavartalan lebonyolítását veszélyeztető körülmény megszűnésekor, de legkésőbb a fokozott védelmet igénylő nemzetközileg védett személy Magyarországról történő távozását követően haladéktalanul meg kell szüntetni.
Tehát Orbán Viktor miniszterelnök megelégelte például a Vlagyimir Putyin (Oroszország), Hszi Csin-ping (Kína), vagy Recep Tayyip Erdoğan (Törökország) elleni tüntetéseket, és inkább elzárja az elégedetlenkedő honfitársainkat.
Mindenesetre a rendelet a kihirdetését követő ötödik napon lép hatályba, július 15-ig tart róla a társadalmi egyeztetés.
Mindenesetre Orbán Viktor szerint Magyarország elkötelezett a mindenkori nemzetközi kapcsolatainak ápolása, illetve továbbfejlesztése iránt. A meglévő és jövőbeni nemzetközi kapcsolatok erősítése és kiszélesítése, valamint Magyarország nemzetközi tekintélyének a védelme ezért kiemelten fontos nemzeti érdek – ezzel magyarázza a kormányfő, hogy a rendőrség kijelölheti azt a területet, amelyet a tiltakozásban érintett személy nem hagyhat el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye