A Versenyhatóság már korábban, 2021 októberében szabott ki egy rekordösszegűnek számító, 11 milliárd forintos bírságot a Nitrogénművek csoportra, mivel más piaci szereplőkkel együtt éveken keresztül jogsértően korlátozta a versenyt a hazai műtrágya piacon – olvasható a Gazdasági Versenyhivatal sajtótájékoztatójában.
A résztvevők fele önként elismerte a kartellt, ugyanakkor a Nitrogénművek Zrt. – illetve egy másik szereplő – bíróságon támadta meg a GVH határozatát. A Versenyhatóság határozatát megtámadó jogorvoslati eljárásban 2024. október 3-án döntött a Fővárosi Törvényszék, amely az ítéletében részben adott helyt a Nitrogénművek Zrt. keresetének, azonban a legsúlyosabb jogsértések (árrögzítés, piacfelosztás) tekintetében megerősítette a nemzeti versenyhatóság eredeti döntését.
A bíróság ezen felül megismételt eljárásra kötelezte a Gazdasági Versenyhivatalt, például az árrögzítés és a piacfelosztás kiterjedtségét illetően. Mivel a GVH szilárd meggyőződéssel kitartott a Versenytanács eredeti döntése mellett, ezért a GVH felülvizsgálati kérelemmel a fordult a Kúriához, amely a GVH kérelmét azzal az indokolással utasította el, hogy „az ügy nem vetett fel felsőbírósági iránymutatást igénylő jogkérdést”. Ez tehát azt jelenti, hogy a GVH a Fővárosi Törvényszék döntésének megfelelően megismételt eljárásban vizsgálja a Nitrogénművek Zrt. kartellezését.
Az árak rögzítését, a piac felosztását célzó tiltott megállapodások – vagyis a kartellek – a legsúlyosabb versenykorlátozásnak számítanak, mivel jelentős társadalmi károkat okozhatnak. A műtrágya-kartell esetében a forgalmazói árverseny visszaszorítása miatt a hazai gazdák a jogsértés időtartama alatt – a tiszta versenyhelyzetben érvényesülő árhoz képest – magasabb árakkal szembesülhettek, vagyis a cég kárt okozott a magyar gazdáknak. Mivel a műtrágya a mezőgazdaságban a szántóföldi tápanyag-utánpótlás szempontjából meghatározó jelentőségű, a jogsértés hatásai a termelők költségeinek növelésével tovább gyűrűzhettek az élelmiszerpiacra, potenciálisan károsítva ezzel a magyar fogyasztókat is.
Megint horogra akadt az eMAG, a Versenyhivatal nem ereszti
Utóvizsgálatot indít a GVH az eMAG webáruház üzemeltetőivel szemben.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Járványügyi vészhelyzet Szlovákiában, bevetik a katonaságot

Óriási támogatást kapnak a nyugdíjasok, ebből szépíthetik a házukat

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Már senki sem úszhatja meg a minősítést a Balatonon, és ez mindenkinek jó

Orosz-amerikai megállapodás született, a magyar kormányfő vétózott

Eljött a paradicsom a lakáspiacon: a garzonok mellett már a házakat is viszik
