Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára reagált Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjének írásbeli kérdésére, melyben afelől érdeklődött, hogy a Magyarországra érkező turisták közül hányan vannak, akik a bulinegyed miatt érkeznek hazánkba.
Válaszában az államtitkár felhívta a képviselő figyelmét, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség megalakulásától kezdve arra törekszik, hogy minél szélesebb körben felhívja a figyelmet Budapest értékeire. Szerinte a marketing tevékenység eredményei Jól láthatóak, hiszen az első félévben 2,4 millió külföldi vendég érkezett Budapestre, ami 24 százalékkal több, mint 2023-ban – írja az Index.
Közölte, hogy az adatvezérelt ágazatirányításnak köszönhetően anonim módon látjuk a hazánkba érkező turisták utazási és költési szokásait is, amiből kiderül az is, hogy a hazánkba szórakozási szándékkal érkezők sem csak a bulinegyedet látogatják meg.
Felkeresik például a Széchényi Fűrdöt, megnézik a Parlamentet és a Halászbástyát is, eközben vásárolnak, beülnek egy étterembe, kávézóba – jelentősen hozzájárulva a magyar nemzetgazdaság bevételeihez, melynek jelenleg a turizmus adja a 12 százalékát
– olvasható a válaszban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba