Különösen a külföldiek érdeklődése volt kiemelkedő, akik 20 százalékkal többen érkeztek, és 10 százalékkal több vendégéjszakát is töltöttek Budapesten, mint a tavalyi fesztivál idején. Kiemelték, hogy a Szigetet megelőző héthez viszonyítva pedig még láthatóbb a rendezvény gazdasági és turisztikai hozadéka:
a fővárosi vendégéjszakák száma negyedével, míg a szálláshelyek bevételei több mint harmadával múlták felül az előző heti értékeket.
A nyár legnagyobb zenei fesztiválja idején érkezett mintegy 160 ezer külföldi vendég 10 százalékkal több éjszakát töltött el Budapesten, mint a tavalyi esemény alatt. A külföldi utazók közül a legtöbben ezúttal is Hollandiából érkeztek, őket követték az olaszok, a britek, a németek és a spanyolok – sorolta az MTÜ.
A fesztivál alatt a fővárosban megszálló turisták csaknem 10 százaléka belföldről érkezett, ezek közül mintegy 14 százalék maga is fővárosi volt. Őket követve a legtöbben Debrecenből, Miskolcról, Szegedről, Pécsről és Nyíregyházáról érkeztek a fővárosi szálláshelyekre.
Fiatalodtak a turisták
A közlemény szerint a Sziget a város vendégkörére is fiatalítóan hatott: a fesztivál idején Budapesten megszállt turisták 59 százalékát a 34 év alattiak tették ki. Közöttük a legnépesebb korosztály a 25-34 éveseké volt, 29 százalékos részesedéssel, húsz százalékuk a 19-24 év közötti, 10 százalék pedig 18 év alatti fiatalok közül került ki.
Az NTAK adataiból az is jól látszik, hogy az eseménynek otthont adó III. kerületben 18-szor annyi külföldi vendégéjszakát regisztrálhattak a szálláshely-szolgáltatók, mint egy héttel korábban, és a tavalyi fesztivál idejéhez képest is 2 százalékos volt a növekedés a városrészben.
A Szigetnek is köszönhető kiemelt érdeklődés hatására a fővárosi szálláshelyek bevételei is jól alakultak ezekben a napokban: mintegy 7,9 milliárd forintot tettek ki, 37 százalékkal többet, mint az előző hét azonos időszakában.
Az adatok alapján a leglátogatottabb fővárosi attrakciók az augusztus 7-12. közötti időszakban a Parlament környéke, a Margitsziget, a Szent István Bazilika, a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda környéke, valamint a Nagy Vásárcsarnok és környéke volt – fűzte hozzá az MTÜ.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!