Összesen 1,29 milliárd forint rendkívüli kormányzati támogatást kap Miskolc a leégett barlangfürdő újjáépítésének első ütemére – jelentette be Facebook-oldalán Miskolc polgármestere.
Az épületben keletkezett károk mellett a fürdő kényszerű bezárása a turizmusban is komoly bevételkiesést okozott, melynek mértékét csak a tavalyi év utolsó hónapjaira félmilliárd forintra becsülték.
A Nemzetgazdasági Minisztérium már a súlyos hibák láncolata miatt bekövetkezett tűzesetet követő héten közölte, hogy minden lehetséges segítséget megad a kormány annak érdekében, hogy újjáépülhessen a Barlangfürdő, később pedig Lázár János is bejelentette, hogy Miskolc segítségére siet a kormány.
Megvan az időpont: ekkor nyithat újra a miskolctapolcai barlangfürdő
A közkedvelt komplexum tavaly szeptemberben leégett, ami után használhatatlanná vált. Azonban úgy tűnik, hamarosan részlegesen újra kinyithat.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.