A harmadik olyan cége szűnik meg Kövér Szilárdnak - Kövér László, a Fidesz választmányi elnök testvérének -, amely a könyvkiadáshoz köthető - tudta meg a Napi. Ezúttal a Kövér Szilárd és felesége, Bakos Erika tulajdonában álló, 3 millió forint jegyzett tőkéjű Magyar Egyetemi Kiadó (MEK) Kft. felszámolását rendelte el a Fővárosi Bíróság. A felszámolási eljárás március 19-én indult, a hitelezőknek e dátumtól számított negyven napon belül kell követeléseiket bejelenteniük a kijelölt felszámolóhoz, a PK-Econo Kft.-hez. A jobboldali értékrendhez és személyiségekhez köthető kiadványokat megjelentető MEK-et 2003-ban alapította Kövér Szilárd mellett Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és Várhegyiné Fekete Marianna, a Fidesz volt pártigazgatójának, Várhegyi Attilának a felesége. Az utóbbi két tag - az online cégbírósági adatok szerint - másfél év után kiszállt a cégből. A MEK alapításának évében jelentette meg az Orbán Viktor beszédeit tartalmazó, A történelem főutcáján - Magyarország 1998-2002 című könyvét, amelynek anyagát Schmidt Mária állította össze. Ebben az esztendőben (2003-ban) 59,3 millió forintos nettó árbevételt ért el a társaság, ami 2004-re 16,2 millióra csökkent. Mérleg szerinti eredménye ekkor 1, illetve 2,5 millió forint volt. Azóta a cég eredménykimutatása nem érhető el az online cégbírósági rendszerben.
A MEK Schmidt Mária művei mellett az ismert jobboldali újságíró, Bayer Zsolt több könyvét is megjelentette. A cégnek a IV. kerület, Ipari park utcai székhelyén nincs bejelentett telefonja; az interneten fellelhető információk alapján jelenleg nem folytat kiadói tevékenységet (legutóbbi kiadványa Szellem a célkeresztben - Csoóri Sándor és a politikai rendőrség ügynökei címmel 2007-ben látott napvilágot).
A MEK újpesti, Ipari park utcai székhelyére volt bejelentve 2004 és 2006 között a Kövér Szilárdhoz és rokonságához köthető, szintén felszámolás alatt álló Királyi Magyar Egyetemi Nyomda Rt. is. A társaság 2006-tól Magyar Nyomdaügynökség Zrt. néven működött; a felszámolását egyik beszállítójának kérelmére 2007 áprilisában rendelte el a bíróság. (A Mahir Zrt. 1994-ben vette meg a nyomdát, amely később felvette ugyan az Egyetemi Nyomda nevet, de nem jogutódja a nagy hagyományú, azonos nevű vállalatnak.) A felszámolás kezdetekor Kövér Szilárd vezérigazgatója volt a cégnek, tulajdonosa pedig apósa, Bakos István és az ő érdekeltségébe tartozó Med 21 Kft.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.