Navracsics Tibor, az ötödik Orbán kormány területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli minisztere beszélt a magyar uniós elnökség esetleges elvételéről, és a 2024. júliusától rájuk váró feladatokról.

A jövőre kezdődő magyar uniós elnökség a tapasztalat elnöksége lesz” – írta a Mandinerben megjelent jegyzetében Navracsics Tibor, majd meg is indokolta kijelentését:

Amikor 2024. július elsején Magyarország már második alkalommal az Európai Unió Tanácsának soros elnöki feladatait fogja ellátni, akkor az Európai Unió legtapasztaltabb kormányfője fogja irányítani, hiszen Orbán Viktor a leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnök most már az unióban, illetve a kormánynak több olyan tagja is van, aki a 2011-es első magyar európai uniós elnökségben is részt vett, méghozzá meghatározó szerepet játszott.

Azonban új feladatok is várnak a magyar elnökségre 2024-ben: míg 2011 első felében normál szakpolitikai jellegű európai uniós elnökségi munka folyt, a 2024 július elsején kezdődő európai uniós elnökség egybeesik az uniós intézmények tisztújításával is.

Júliusban alakul meg az új Európai Parlament, ősszel az új Európai Bizottság, decemberben pedig az Európai Tanács választ új elnököt.

A miniszter szerint a hagyományos szakpolitikai feladatok mellett az intézményi megújulást is irányítania vagy legalább támogatnia kell majd a magyar uniós elnökségnek.

A volt uniós biztos kiemelte, hogy ez az időszak általában közvetítői feladatokat igényel, hiszen pont a nem megfelelő közvetítés miatt csúszott egy hónapot Ursula Von der Leyen vezette bizottság hivatalba lépése is.

Elvehetik a magyar elnökséget?

Az utóbbi pár hétben nyilvános vita zajlott a magyar uniós elnökség sorsáról az európai színtéren:

voltak akik azt is felvetették, hogy a Brüsszellel folytatott viták miatt el kellene venni Magyarország elnökségét.

Navracsics Tibor véleménye szerint lesznek további politikai támadások, de azt gondolja, hogy Magyarország el tudja látni ezt a feladatát:

példaként felidézte a 2011-es európai uniós elnökség idejében zajló arab tavaszt, amikor meg kellett oldani az uniós tagállamok külképviseleteinek kimenekítését az arab országokból és az Európai Unió politikai képviseletét a válságtérségben.

Szerinte ezt a feladatot is kiválóan teljesítette az ország.

Most is be kell bizonyítanunk, hogy meg tudjuk oldani, tudunk pártatlan közvetítők lenni az egymással konfliktusban álló felek között, már csak azért is, mert ez az ország presztízse szempontjából is nagyon fontos, hiszen jelentős mértékben javíthatja a Magyarországról kialakított képet

– mondta Navracsics.

A miniszter az uniós elnökség elvonását nem tudja elképzelni, hiszen jogilag nem fordulhat elő.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a politikában nincs lehetetlen, tehát politikailag megeshet, de nem számít ilyen kimenetelre.

Állítása szerint egyetlen tagállam sem támogatja ezt az ötletet, az Európai Parlamentről pedig tudni lehet, hogy meglehetősen sajátos szabályrendszerrel mozgó intézményről van szó, ráadásul egy választási kampány már el is indult, szeptembertől az egyre intenzívebb lesz, így ezt a kijelentést a választási kampány részének tartja.